|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 92 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-92 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bogdán Zsolt 2009. december 18.Idén a Bánffy Miklós Vándordíjat Bogdán Zsolt kolozsvári színművész kapta a III. Richárd című előadás címszerepéért, illetve a Három nővér Versinyin alezredesének megformálásáért. A Vlad Mugur Vándordíjat – amelyet minden évben a színház külső munkatársainak kiemelkedő teljesítményéért ítélnek oda – a III. Richárd című előadás zeneszerzője Vasile Sirli, és maszktervezője Varga-Járó Ilona kapta. /Bogdán Zsolté az idei Bánffy Miklós Vándordíj. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./2010. május 26.Média-díjak KolozsváronKolozsvár – Kolozsváron átadták a Médiakiválóság díjakat. A rendezvény célja, hogy az előző évben Kolozsvár és Erdély fejlődéséhez jelentősen hozzájáruló személyiségeket díjazza. Idén csaknem 30 kolozsvári közéleti személyiséget díjaztak az írott és elektronikus sajtóképviselői az üzleti élet, a tudomány, a kutatás, a sport, a civil szféra, a művészet területéről, köztük Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját és Bogdán Zsolt színművészt. (www.erdely.ma) erdon.ro 2010. augusztus 17.Tőkés László újabb fellebbezése a Királyhágómelléki Egyházkerülethez2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak. Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében. A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek. Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el. A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők: Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései). Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat. Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja. Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi. Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB: 1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát). 2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát). 3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát). 4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát). 5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát). 6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe. Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki: A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak. 1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket! „Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?! Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11). Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét! Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával. Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait! Tőkés László. Erdély.ma 2010. szeptember 20.Országos tanévnyitót tartottak KolozsváronAz erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”. Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást. Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta. Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el. Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt. Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész. A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse. Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát. Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben. Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől. Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét. Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását. Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is. Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva. Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség. Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. január 11.Sztálin fejét kínálják desszertkéntDemény Attila Az utolsó meggymag és Dmitrij Sosztakovics Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című kamaraoperáit mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera. Sztálin marcipánból készült fejét szolgálják fel csütörtök este a Kolozsvári Magyar Opera közönségének Az utolsó meggymag és a Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című előadások kolozsvári bemutatóját követően – közölte Demény Attila, az első kamaraopera zeneszerzője, a második rendezője tegnapi beharangozó sajtótájékoztatóján. Örkény utolsó magyarjai Demény Attila, a darab zeneszerzője elmondta: Az utolsó meggymag című kamaraopera librettóját Örkény István azonos című egyperces novellája nyomán Lászlóffy Aladár írta. A darab az utolsó négy magyar történetét meséli el, akik valamennyien férfiak, a zeneszerző szerint „a fogyóban levő magyarság fájdalmas reprezentációját” nyújtják. A történet a négy ember szánalmas állapotáról szól, négyük közül ugyanis csak egy emlékszik a nevére, tudja, hogy Siposnak hívják, de süket és rossz a memóriája. Két társa rendőri felügyelet alatt áll, de már nem emlékeznek, miért, míg a negyedik magyar mindig mindennel ellenkezik. Valamennyien egy meggyfa körül élnek, és a gyümölcscsel, valamint annak összetört magjával táplálkoznak. Végül megállapodnak abban, hogy a magyarság emlékére egy meggymagot helyeznek két kő közé, de ehhez le kell szedniük az utolsó meggyet, ami a fa tetején van. Egymás vállára állva próbálják megoldani a feladatott de utolsóként a feledékeny és süket Sipos mászik fel, aki elfelejti, hogy mit keres a magasban, és mivel nem hall, a többiek is hiába mondják neki. Azóta az utolsó négy magyar egymáson áll és üvöltözik. „A történet a sikertelenség egyfajta végállapota, amelyben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd; helyette emlékek, indulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké: nagy utazás a szertefoszlott illúziók nyomában” – mondta a darabról Demény Attila. Hozzáfűzte, az előadást Bogdán Zsolt, a kolozsvári magyar színház színművésze rendezte, vezényel Incze G. Katalin. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért pont Bogdán, Demény elmondta: nem egészséges, hogy mindent a zeneszerző csináljon, sokkal érdekesebb megnézni, hogyan látják más kollégák a művet, izgalmasabb másra bízni a rendezést. Pártgyűlés és Sztálin marcipánfeje Az est második darabja, Dmitrij Sosztakovics Demény Attila által rendezett Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című alkotása a Sztálin-korszak egyik jellegzetes eseményét, a pártgyűlést eleveníti fel. Az eredetileg négy basszushangra írt darabot a kolozsvári színház két színésze, Keresztes Sándor és Laczkó Vass Róbert adja elő. Sosztakovics maga is szenvedő alanya volt egy pártgyűlésnek, pártfegyelmi intőt kapott, „mert elkanyarodott az egészséges népi fogalmazástól, és formalista lett”. Az erőteljesen stilizált, morbid humorú előadás kelléktárából nem hiányzik a marcipánból készült Sztálin-fej, amelyet feldarabolnak és tejszínhabbal felszolgálnak a közönségnek. A bemutatókat csütörtökön 18.30-tól tekinthetik meg az érdeklődők Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár) 2011. június 11.Megtisztelõ volt ott lenni, sokaknak játszaniNagy sikerrel vendégszerepelt május folyamán Dél-Koreában a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata; a Daejeonban és Szöulban öt alkalommal játszott III. Richárd címû darabot mintegy 4500 személy tekintette meg. A Dong címû napilap május 24-i számában ezt írta a Tompa Gábor igazgató által rendezett elõadásról: a színészek dikciója annyira tökéletes volt, hogy még így is, hogy színházban voltunk, minden mondatukat tisztán hallottuk, mintha mikrofonon keresztül beszéltek volna. A koreai színészeknek, akik kevés színházi tapasztalattal rendelkeznek, érdemes lenne odafigyelniük erre. A legfigyelemreméltóbb a III. Richárd szerepét játszó Bogdán Zsolt kiváló játéka. A színmûvésszel - a fogadtatás részletei mellett - arról is beszélgettünk, hogy véleménye szerint mi mindent tanulhatnánk a dél-koreaiaktól. - A kolozsvári bemutató óta nagyon sokat alakult, ért az elõadás, de igazából Koreában teljesedett ki. Itthon elég hûvös fogadtatásban részesült, a kritika tett arról, hogy a még éretlen elõadáson - alig több, mint négy hét alatt készült - elverje a port, a közönség pedig, ímmel-ámmal ugyan, de élvezte az elõadást. Rendkívül megtisztelõ volt ott lenni, szeretve, értékelve lenni, sok embernek játszani. Nagyon jó érzés olyan közegbe kerülni, ahol, úgy tûnik, nagyon is értik, amit látnak. Színházszeretõ és -értõ közönségnek volt szerencsénk jatszani, és ez nem is csoda, hiszen a világ legjobb, legnívósabb elõadásait viszik el hozzájuk: többek között Pina Bausch, Peter Brook, Lev Dogyin és Merce Cunningham elõadásait láthatták az elmúlt idõszakban. Az is igaz hogy idehaza kevés embernek - 250-300 - játszottuk az elõadást, ott pedig 700-800, és annál többnek is. Kis tömbben pedig másképp reagál a közönség, mint amikor többen vannak. - Mi volt az, ami leginkább meglepett a dél-koreai közönség viselkedésében? -A nyitottság, ahogyan nézték az elõadást. Kezdetben nem is hittünk a fülünknek, én legalábbis nem. Azt hittem, hogy rosszul hallok, vagy, hogy álmodom, és csak véletlen, hogy nevetnek, hogy élvezik, hogy szeretik az elõadást... Aztán a második, harmadik, negyedik felcsendülõ nevetés után már én is fellélegeztem. - Említetted, hogy a világ színházi felhozatalának legjobb elõadásai jutnak el hozzájuk. Hogyan párosul ez az elvárásaikkal? - Még volt egy III. Richárd pár hónappal elõttünk - koreaiak játszották -, de mint kiderült, az megbukott. Tehát nem egy udvarias, mindenevõ közönségrõl van szó, hanem egy nagyon is értõ, érzõ közönségrõl. Mondta a koreai kollégánk, aki a Senkálszky Bandi bácsi szerepét vette át, hogy ha nem tetszik nekik valami, nem, vagy csak alig tapsolnak, ha pedig nagyon, akkor a fejük fölé emelt kezekkel, füttyel, ujjongással fejezik ki tetszésüket, vagy felállnak. Nekünk jutott mindenbõl. Mondhatni majdnem vesszõre, pontra reagáltak. �?ppen ez a csodálatos benne, ahogyan a Shakespeare-i humor, minden nyelvi nehézség ellenére mûködni tudott. Amikor Glouster megkéri Anna kezét az általa meggyilkolt ellenfél koporsója fölött, és a közönséghez fordulva megkérdi, hogy kértek még asszonyt ilyen hangulatban akkor egyszerre nevette el magát több száz ember, a helyzet abszurditásán, Shakespeare humorán... Nem kellett ehhez különösebb aktuális fordítás, különben sem tudom, milyen Shakespeare-fordításaik lehetnek. - Mennyire sikerült megismerni két hét alatt az országot, belekóstolni az ottani világba? - A kollégáimhoz képest nekem valamivel kevesebb idõm maradt, de azért amikor idõm engedte, én is mentem városnézni. Sokat tanulhatnánk a koreaiaktól. Rendkívül leleményes nép, dolgosak, kedvesek, figyelmesek, segítõkészek, de cseppet sem büszkék, nem gõgösek. Minden talpalatnyi földet megmunkálnak. Ahol nálunk a mart szakad, s az erõnk elfogy, ott õk még nagyobb elszántsággal vetik bele magukat a munkába. Kevés helyen láttam az idõsek iránti tiszteletet olyannak, mint Szöulban. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2011. július 4.Összefogta a magyarságot a Házsongárdi temető ügyeInternetes nyilatkozat az erdélyi panteon megmentéséért Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának szervezete a történelmi magyar egyházakkal és a civil szervezetekkel közösen szombaton délután 4 órakor ökumenikus istentiszteletet és rövid sétát szervezett a Házsongárdi temetőben, hogy a résztvevők ily módon is kifejezésre juttassák tiltakozásukat az erdélyi panteonban folyamatossá vált sírgyalázások ellen. Úgy tűnt: a Házsongárdi temető ügye képes összehozni a kolozsvári magyarságot és a helyi politikai élet képviselőit. A Bánffy-család kriptájának udvarán Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke két facsemetét ültetett el azok helyett, amelyeket nemrég ismeretlen személyek gyökerestől téptek ki. A temető bejáratához visszatérve a történelmi magyar egyházak vezetői ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd magyarul és románul is felolvasták a temető védelmében írt nyilatkozatot. A többszáz résztvevőt még a szombat délutáni esős idő sem riasztotta el attól, hogy megjelenjen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a Házsongárdi temető védelmében szervezett ökumenikus istentiszteleten, illetve házsongárdi sétán. A menet először a Bánffy-család kriptáját kereste fel, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke közösen ültetett el két facsemetét azok helyébe, amelyeket néhány héttel ezelőtt gyökerestől téptek ki ismeretlen személyek. Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója hangsúlyozta: a pünkösdkor észlelt sírgyalázás esetében – amikor felfedezték azt, hogy ismeretlen személyek két XIX. századi tumbát és Nagy Gyula egykori református püspök síremlékét leöntötték fáradt olajjal – nem lehet idegenkezűségről beszélni. Ezzel valószínűleg azt akarta sugallni, hogy a temetőhöz közeli, esetleg ott dolgozó személyek lehettek a tettesek. „Mindannyiuknak köszönöm az erkölcsi támogatást, amelyben részesítenek. Öröm továbbá látni, hogy a Házsongárdi temető ügye összehozza a magyarság politikai szereplőit is” – mondta a Házsongárd Alapítvány elnöke, majd a faültetés után a menet végigment a temető jobb oldali ösvényén, egészen Brassai Sámuel sírjáig, ahol megfordult, és leereszkedett a másik, bal oldali úton. A rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében kifejtette: „Elődeinkre tisztességgel, kegyelettel és szeretettel tartozunk megemlékezni”, majd elítélte a temetőbeli sírgyalázásokat, rongálásokat. „Az Erdélyi Református Egyházkerület már többször jelezte a hatóságoknak a temetőbeli áldatlan állapotokat. Ha most, összejövetelünkkor rendőri kíséretet kaptunk, akkor arra kérjük az önkormányzatot: a rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt. Halottainkra emlékezve felháborít az igazságtalanság, a rosszindulat, a sírok tönkretétele, illetve meggyalázása” – összegzett a református püspök. Adorjáni Dezső Zoltán, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház püspöke a bibliai Kain és Ábel történetéből indult ki. „Kain testvérgyilkossága azóta is ismétlődik, ám ez a történet már nincs megírva a Bibliában. Feltehetjük azt a kérdést: Ábelnek most már a földben sincs helye? A szeretet adjon erőt nekünk ahhoz, hogy a minket gyűlölőkhöz is szeretettel forduljunk, és hogy a gonoszt jóval győzzük le. Forduljunk tehát Istenhez, hogy segítsen megfékezni a kaini indulatokat” – mondta az evangélikus püspök, majd beszédét románul is tolmácsolta. Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédében arra összpontosított: az idegenbe szakadt ember a szülői ház, a templom és a temető miatt vágyódhat haza. „Minden településhez hozzátartozik a temető, a test végső nyughelye. Az élők és a holtak világa itt kapcsolódik össze. Ameddig gondozzuk sírjainkat, addig elhalt szeretteink közöttünk vannak. A temető nyugalmát és békéjét ne háborgassák sem a garázda személyek, sem a politika, sem a gyűlölet” – mondta a főesperes. Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes a 27. zsoltár soraiból indult ki. „Nem a félelmet, hanem a féltést érezzük. Féltjük azt, amit őseink végtelen munkával hagytak ránk. Féltjük ezt a temetőkertet, ahol ők nyugszanak. Ha elfoglalják sírjainkat, mi magunk halunk meg végérvényesen” – tette hozzá az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, majd a bölcsesség és a szeretet erejét hívta segítségül. Bogdán Zsolt színművész magyarul és románul felolvasta a szervezők által összeállított nyilatkozatot. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke az újságíróknak végül elmondta: „A szervezők nevében örülök annak, hogy ennyi ember eljött az esős idő ellenére; annak, hogy értékadó módon emlékeztünk, illetve felhívtuk a figyelmet, hogy a temetőrongálások ideje lejárt. Több román értelmiségi is csatlakozott felhívásunkhoz. A most felolvasott nyilatkozatot hamarosan a világhálón is közzétesszük, majd eljuttatjuk az önkormányzathoz és a szaktárcához”. Gergelyné Tőkés Erzsébet a sajtónak elmondta: a Házsongárd Alapítvány több mint tízéves működése során ez az első, szándékos rongálás következtében történt sírgyalázás. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ekkora tömeget megmozgató rendezvény nem marad visszhangtalanul az illetékes hatóságok körében. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. szeptember 21.Sovány drámanap ErdélybenTöbb erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban. Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban. Hármasfogat Marosvásárhelyen Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek. A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát. Deviancia Temesváron A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható. A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor. Irodalomtörténet Nagyváradon A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével. Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon. Kolozsvár, az igazolt hiányzó A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével. Csíkszereda korábban ünnepelt A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza. A magyar dráma napjáról A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. november 7.Születésnap, szikrázó mosolyokkalAz, aki valamicskével is közelebb áll a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, rég rájöhetett arra, hogy a Tompa Gábor vezette színház irigylésre méltó tradícióval rendelkezik. Köszönhetően Tompa Gábor rendezői elveinek, napjainkban a legmodernebb, világviszonylatban is elfogadott színházi stílust követi. Vagy legalább is követni igyekszik, amit a város közönségének egy része elég nehézkesen ért meg. Vannak, akik ezt megértik, és vannak, akik gondolkodásuk következtében nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megérteni bizonyos, olyan gesztus és viselkedési, magatartási rendszert, mely ma már valahol a nagyvilágban használatos. Tompa Gábor ezt a világot, köszönhetően szerencsés sorsának, rendkívül jól ismeri. Szerintem ennek is köszönhető a darabok kiválasztása, színpadra állítása. Mivel tudja, kik is azok a kevesek, akik a különböző színházi nyelvet jól alkalmazzák. Szerencsére mindig az élvonalban levőket sikerül meghívni a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal való együttműködésre. Ez nagyban köszönhető annak a színészi gárdának, amely az intézménnyel szerződéses viszonyban, van. Jelen pillanatban az ország legjobb társulatát sikerült összeállítani. Nehezen tudnék elképzelni olyan jó rendezőt, aki a művészi gárdával, ne tudna szót érteni a színpadon. Visky András az intézmény művészeti igazgatója, és az előadás dramaturgja, évadnyitó sajtótájékoztatóján, melyen objektív okokból nem tudtam jelen lenni, elmondta: „A közönség különleges előadásra számíthat, ahol a nézők egy asztalnál vacsoráznak majd a színészekkel” Hozzátette, az előadás a családon belüli erőszak Kelet-Európában tabuként kezelt témáját dolgozza fel. Robert Woodruff a kortárs amerikai színjátszás egyik legjelentősebb alakja, a San Francisco-i Eureka Theatre Company alapítója, az American Repertory Theater volt igazgatója. Robert Woodruff, Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Születésnap (Festen) című filmjének adaptációját állította színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Egyúttal követve azt a mostanában mind jobban elterjedő színházi divatot, hogy mozgóképpel, híradószerűen kíséri a színházba látogató nézőket, akik nem biztos, ha látják saját kivetített képüket, továbbra is természetesen mozognak. Vagy legalább is a színházi közönség adta körülményeket kellő rugalmassággal át tudják venni. Ebben a részben a színészek olyan feladatot kapnak, mely színészi szempontból nem mindennapi, úgy állni szóba a sokszor számukra is ismeretlen személyekkel, mintha már régről ismernék, és közben az úgymond színdarab szövegét is elmondani. Legyünk őszinték nem mindennapi feladat a rendező számára, hogy a cselekmény többsíkúsága ne essen szét, díszlettervezőnek, aki egyúttal a művészek kosztümjeit is tervezte (Carmencita Brojboiu), a színészeknek sem. A Születésnap című előadásban szereplő művészek: Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Viola Gábor, Pethő Anikó, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Csutak Réka, Buzási András, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc, Bodolai Balázs, Salat Lehel, Orbán Attila, Kali Andrea, Váta Loránd, Skovrán Tünde, Horváth Zoltán. A 18 színésznek úgy kell össze dolgoznia, hogy a születésnapi asztalhoz, „meghívott közönséget” is úgy tudja kezelni, hogy azok is partnerei, de résztvevői legyenek egy olyan családi szerencsétlenségnek, mely magában a szűk családi körben is megrázó. A művészek alakítása még centiméternyi közelségből is lenyűgöző. Rendkívüli színházi élményt jelent mind az, amit megteremt a rendező, a díszlettervező, a zeneszerző: Lászlóffy Zsolt, a koreográfus: Sinkó Ferenc, a rendezőasszisztens: Simón Hanukai, Visky Andrej, az ügyelő: Nagy Yvonne. Megvalósításuk a maguk nemében, megrázóan tükrözi azt a szélsőséges emberi viselkedést, mely bizonyos családokban, bizonyos társadalmakban létezik, és jóformán divatjelenség a „jaj, de jól érzem magam” hazugsága, mert az őszinte bevalláshoz szinte alkalmatlanok vagyunk, még akkor is, ha véletlenül az illető a jóléti társadalom minden meglevő előnyét is élvezi. A világ másik feléből jöhet az ifjú haza, repülővel, és a reptéri mosdóban borotválkozhat meg, azért, hogy teljesen fitten érkezzen a szülői házba. Ahol valamikor gyermekként olyan kínokat kellett kiállnia, melyek a zsigereiben maradtak fenn évtizedek multával is. Robert Woodruff Születésnap című előadásával bizonyítja, nem kell az antik világba menni borzalomért, képesek vagyunk a mai napokban is olyan cselekedetekre, melyek megdöbbentik az embert és a társadalmat. Az előadás nagy előnye, de kiemelt különlegessége, centiméterekre a nézőtől, ott éli át a művész mindazt, amit egyébként a nagy színpadon is átélne. Tükrözvén azokat a belső indulatokat, amelyek uralják őt szerepe előadásának hihetővé tételében. A belső remegéstől rázkódó, szenvedő test, a felfokozott pulzus szám okozta légzés felgyorsulása. Az elfehéredett bőrfelület, melyet az összeszorított kezek okoznak. Egy család, melynek élete hazugságokra, titkokra, féligazságokra épül, akárcsak a társadalom, melyben élnek. Egyet érezni, és mást mutatni. Hiszen a társadalmi konvenció mást kér tőlünk. Divat minden esetben úgy viselkedni, hogy mások irigyeljenek minket azért a jólétért, melyet sokszor hazudni, kell. Holott belül minden teljesen más, emberibb és állatibb, mint sem sokan gondolnák. A Születésnap című előadás, Robert Woodruff szerint, a hallgatás falának, törvényének a feltörésében mutatott egyéni tett elképesztő erejét és félelem nélküliségét állítja elénk. Annak a bátorságnak a szépségét, amely az igazság fényét vetíti mind személyes, mind pedig kultúránk életére. Szerintem az előadás egyik vitatható tényezője az a technikai felszerelés, melyet az előadás alkalmával használtak, mikor a mozgóképeket felvették, és kivetítették. A színpadi világítás és a filmes megvilágítás nem egy és ugyanaz. Többek között ez is eredményezte azokat a képsorokat, melyeket kivetítettek. A ma színháza ilyen szempontból nagyon igényes felszerelést kér. Ez sajnos a látottak alapján nem jött össze. A valódi művészet pénzt kér. Ezen a téren sajnálatosan országunk nincs az élvonalban. Ennek ellenére a humán anyag és annak szándéka kitűnő. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2011. december 19.SZKT: tájkép csata előttSzövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet. Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt. Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke. „Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!” Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből? Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély. Szórvány- és családbarát RMDSZ Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki. Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat „A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért. Kovács Zsolt Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. március 15.Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésbenBogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából. Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt. „Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón. A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek. Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt. A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült. További erdélyi kitüntetettek Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Krónika (Kolozsvár) 2012. március 15.Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknekMagyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje). Szabadság (Kolozsvár) 2012. december 15.„...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...”Dsida Jenő-est a kolozsvári színház stúdiójában Az egyetemes magyar irodalom egyik állócsillagát idézték meg idén április 11-én, a költészet napján a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében. Dsida Jenő kivételes képességű költő, nagy tehetséggel megáldott, érzékeny lélek. A kínok, bajok roncsolták testét, de szellemét csiszolták, és költészetét igazgyöngyökké nemesítették. A „...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című pódium-esten őt idézik hittel és alázattal Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, Kovács Éva Poór Lili-díjas és Csutak Réka színművészek. Az est szerkesztő-rendezője Szugyiczky István színművész. Az előadást december 19-én, szerdán este 6 órától láthatják az érdeklődők a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. Egyszerű és áhítatos, hívő lelkemnek hadd maradjon csoda, megmagyarázhatatlan, örökké titokzatos... Csak azt lássam, hogy sok, sok éhes ember van együtt és kéri a verset, mint a kenyeret...! (Dsida Jenő) Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 21.A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás SándorTamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót. Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt. „Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe. Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében. Ünnep a magyar kultúra szellemében Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát. A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében. Dsida és Arany a színpadon A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt. Díjaznak a Gyergyói-medencében A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én. Krónika (Kolozsvár), 2013. március 28.Kötelékek – kézfogásokKinek a márciusa? Természetesen a miénk – válaszol(hat)juk a kérdésre mi, magyarok, március 15. jogán. Melyik magyarok? – kérdezhetne vissza valaki, aki figyelemmel követi (nem utolsósorban a médiában), hogy mi történik a határokon innen és túl, hétköz- és ünnepnapokon. Azt gondolom, fölösleges megismételni az írott és elektronikus sajtóban még mindig futó mozzanatokat, székely zászlókkal, bevonulással lóháton, a kovásznai román kislány hajában a piros-sárga-kék szalaggal, hangos magyargyalázással (és ennek hazug, hisztérikus médiavisszhangjával) s a nemzeti ünnepre beérkezett hó- és fagyhullámmal, autópályás kalandokkal. Ez a 2013-as március az argentin–olasz Ferenc pápáé – a világ katolikusaié – és talán a szegények felé fordulásé. Bár ha a ciprusi bankcsődről érkező híreket hallgatjuk, inkább a gazdagok, a milliomosok-milliárdosok gondjára koncentrálhatunk, az orosz és angol befektetőkére (persze a helybeliek mellett). S ha már Ciprus – egyúttal az Európai Unió? Viták, harcok, európaiság vagy nemzeti szabadságharc (a kettő együtt?), lehívott és le nem hívott pénzek, a távoli Schengen… S ha Romániánál maradunk: most éppen hogy áll az államelnök Traian Băsescu ügye? Az általa megálmodott PDL mire jut, immár nyilvánosan is nélküle? Ha mindenre próbálunk figyelni, igazán kapkodhatjuk a fejünket. Szűkítsük a kört, békésebb (?) területekre. A totális felejtésről Az utóbbi idők legváratlanabb és egyik legkedvesebb ajándékát kaptam, nem is oly közeli ismerőstől: Arany János Kapcsos könyvének második hasonmás kiadványából egy jó állapotú antikvár példányt. Az Őszikéket nem innen akarom olvasni, ám maga a tárgy, a fémkapoccsal nyíló-záródó könyv különös hangulatot kelt. Az öreg Arany (volt már hatvanéves!), az Akadémiát odahagyva, a Margitszigeten írogatta verseit a Gyulai Páltól kapott könyvbe. A hasonmás kiadásban jól követhetők a tintás és ceruzás beírások, törlések. Nem csupán költészet-, hanem ember-közelben vagyunk. Ritka érzés ez manapság? A kérdés az, hová visz jó- vagy rosszsorsunk, a bő kínálatból éppen mit választunk. Engem és a kolozsvári magyar színház stúdióját másodszorra is megtöltő közönséget (szintén márciusban) egy Dsida-versdélutánra vezetett, amelyet a szatmáriak programjaként hirdettek ugyan, de ahol Bogdán Zsolt vállalta a költő Dsida Jenő szerepét. Így mondom, így írom, ugyanis olyan rendkívüli teljesítményben, a szó legteljesebb értelme szerint maradandó élményben lehetett részünk, amikor a tökéletesen (nem pódium-művien!) átélt vers és a vers alkotója egyszerre állt előttünk. A műsor összeállítójának (?) tévesztése sem ronthatta el a hatást, a csúcsnak számító Psalmus Hungaricus után is megtalálta Bogdán a visszatérést a költészet és előadóművészet magaslatára, a pályazáró szakasz verseinek interpretálásával. Bogdán Zsoltot sokszor láthattuk kitűnőnek a színpadon (és filmben is) – ez a szerepe számomra talán a legemlékezetesebb marad. Arany János és Dsida – sajnos valószínűleg csak szűk körben – ellentmondani látszik annak, amit napjaink jelentős esztétája, Szilágyi Ákos a debreceni Alföld márciusi számában oly meggyőzően fejt ki: a totális felejtés küszöbön álló, a küszöböt már át is lépett veszélyéről. A Debreceni Irodalmi Napokon, még a múlt év novemberében, tanácskozást tartottak a manapság gyakran előkerülő témában: „Elfeledett írók, irányzatok, stílusok”. Szilágyi Ákos előadása nem ment bele a részletekbe, mármint a nevek és címek felmutatásába – a korjellemző általánosabb tüneteket vette számba. Magának az irodalomnak az elfeledéséről értekezett, önmagunk elfelejtéséről, az identitásvesztésről. Az ugyanis csak részletkérdés, véli Szilágyi, hogy a nemzeti irodalomként kanonizált két évszázadot, politikai vezényszóra, a nemzeti giccs olcsó irodalommásolatával helyettesítik – az irodalmat az irodalom politikai reprezentációjával. A nagyobbik baj az, hogy a kulturális közeg és keret változott meg: „régen a némán olvasott szöveg volt a világot elnyelő és átértelmező közeg és keret, ma a digitalizált, színes és hangos képfolyam a közeg és a képernyő a keret, amelyben a szöveg is megjelenik, legalábbis a számítógépek képernyőjén (a televízióban egyáltalán nincs szöveg, csak látnivaló), ömlesztve, a szövegek közötti mindenféle koherencia nélkül, általában mindenféle előzetes-utólagos ellenőrzés, szerkesztés, szelekció nélkül (bárki bármit »föltehet« a netre), az értelmi és terjedelmi redukció, a képek kommentálása, az azonnali, egyszeri felhasználás jegyében.” Ebben az elektronizált világban „minden adat hozzáférhetővé válik, csak a tudás nem válik hozzáférhetővé ezáltal; még annak a tudása sem, hogy mihez és mi végre kellene hozzáférnie egyik vagy másik adatbázisban ahhoz, hogy megbízható, érvényes tudást szerezzünk valamiről.” És tovább: „Az öröm már nem a tudás öröme, hanem a klikkelésé, az ugrándozásé.” Szilágyi Ákos aligha alaptalanul állítja, hogy a túlnyomó többség „láthatólag elég jól megvan kulturális emlékezet nélkül is, ha pedig még sincs jól meg, nem tudja, miért, és a maga módján védekezik rossz közérzete, magánya, a közös emlékezet elvesztése ellen (szektásodás, törzsieskedés, kábítószer, antidepresszánsok és a függőség ezer más, szublimáltabb módja és formája).” Hallom – még nem tapasztaltam meg –, hogy az irodalomnak, a költészetnek van egy új, abszolút tömegsiker formája: a slam poetry. (Remélem, jól írtam le.) Ez ugyan bizonyára nem kulturális emlékezet, mégis kíváncsi volnék rá, mit mond róla Szilágyi Ákos. (Engem egyelőre Arany János és Dsida Jenő győz meg költői igazáról.) Újra képek közelében – emberközelben Igazolhatnám ugyan magam kritikákkal, könyvekkel, a lakást sajátommá, otthonná tevő képekkel, hogy nem voltam és nem vagyok a modernség ellenzője – de nem teszem. Nem próbálok meggyőzni egy-két újabb nemzedéket a „mi a szép?” általam vallott eklektikus felfogásáról. A közelmúlt erdélyi kiállításain, múzeumok, műgyűjtők tárlat-bemutatkozásán és a gyűjtők otthoni környezetében azon az emberi közelségen kellett elgondolkodnom, amelyet Fülöp Antal Andor vagy a Dési Incze János festményei sugároznak, és amelyet a maga különleges eszközeivel, színeivel (fehéreivel) Nagy Albert tudott megteremteni. De nem csak a festőkre utalok. Hanem az önzetlen gyűjtőkre is, akik számára egy-egy képnek – a kép, a szobor megszerzésének – külön története van, sokféle emberi történet. Tehát nem csupán és nem elsősorban a pénzről van szó. A birtoklásnak egy különleges módjáról. Amit „a gépből” szintén nem lehet megszerezni. A tárgyak, az absztrakt formákban megálmodottak, hasonlóképpen hozzánk nőhetnek, a mienkké idomulhatnak. Jakobovits Márta kerámiáira gondolok – abból az alkalomból, hogy Maria Zintz szövegével-szerkesztésében impozáns album jelent meg Nagyváradon. Érezni Márta kerámiatárgyain, hogy milyen szeretettel formálta őket, hogyan teremtett belőlük, általuk egy saját világot. Nem tudnám megmondani, hol a határ az őszinte kerámiaművészet és az utánzás, a modern formák ügyes kivitelezése között, abban viszont biztos vagyok, hogy Jakobovits Márta az eredeti, a tisztelhető és szerethető művészek közé tartozik. Mint Nagy Albert, Fülöp Antal Andor vagy Dési Incze János. És jó néhány kortársuk, akiknek munkáival a Minerva Galériában újra találkozhattunk. Játéktér Jól választották meg az immár második számához érkezett színházi folyóirat címét az erdélyi szerkesztők. A színház akkor igazán színház, ha nem mindenáron való önmutogatás alkalma (rendezőé, színészé, díszlettervezőé). A Játéktér, a fiatalok és idősebbek szerkesztette és írta kiadvány 2013. tavaszi lapszámával lett külsejében is méltó a címhez, a szolgálni akart modernséghez. Kortól és lehetőségektől függően nem egyfajta színházi emlékeket őrzünk magunkban. Egy bizonyos életkoron túl a kolozsvári (erdélyi) színházkedvelők arra a színháztörténeti játéktérre emlékezhetnek a legerőteljesebben, amelyet Harag György és színészcsapata töltött meg élettel, üzenettel, igazsággal. Sebők Klári emlékezéssorozata a Szabadság oldalain ezt a világot idézi fel, közvetlenséggel, természetes mesélőkedvvel, szeretettel. Kolozsvárnak sosem szabad hűtlennek lennie ehhez a „haragi” mércéhez. Kétkedve kérdezem: vajon hová helyezzük legutóbbi nagyszínpadi bemutatónkat, amelynek a vendég Matthias Langhoff volt a kitalálója? A Don Juan ünnepi vacsorája a négy és fél órás előadással edzett színházlátogatónak is megpróbáltatás – hát még a bemutató főszerepét betegen vállaló Hatházi Andrásnak. Ehhez jött a következő alkalommal a díszletelem ledőléséből következő – szerencsés kimenetelű – baleset. Azt olvasom az egyik színésznővel készített interjúban, hogy ez a rendező gyémántcsiszoló. Lehet. Nekem ebből a színházi bemutatóból a baleset szó marad emlékezetes. Innen és túl a művészeteken Pro domo – többszörösen is, ha már erdélyiek és erdélyiségünket oly fennen hangoztatók vagyunk: azt gondolom, a Korunk márciusi számát (pártoktól függetlenül) visszhangozhatná ezekben a hetekben a média. Utóvégre az erdélyi fejedelemség külön históriánk bizonyára legfontosabb korszaka. Talán akad több külső ember, aki rátalál idehaza is erre az összeállításra. Érdemes volna talán akkora hírre jutnia ennek a történelmi múltidézésnek, mint a Kézdivásárhelyre belovagoló jelenkori személyiségnek. Lapügy, csak másfajta, ami ma a Tribunánál történik. A részletekről ilyen-olyan információk hallhatók. Egyben biztos vagyok: a szerkesztő-képzőművész Ovidiu Petca sokat tett ezért a lapért, a jó híréért – meg kellene becsülni őt! Futball – különböző szinteken 2013. márciusi összefoglalóból nem maradhat ki a magyar–román barátság egy kolozsvári és két budapesti epizódja. Mindhárom a focipályákról, azok közeléből. A fellegvári lelátón, a CFR–Rapid meccsen egy Rapid-szurkoló magyar zászlót égetett. (Ha már nem volt magyar játékos a pályán, valahogy be kellett hozni ide a magyar ügyet.) Egyszerűbb képlet a FIFA-büntetés miatt üres Puskás-stadionban lejátszott magyar–román. A gyepen most a magyar csapat volt a jobb, ám kicsúszott kezéből (lábából) az utolsó pillanatban a győzelem. Lett 2 : 2. A stadionon kívül a notórius hőzöngők (huligánok) győzelemre játszottak, legalább mocskos szavakkal. Pár napra rá jött egy békés 0 : 0 a CFR és a Fradi között. Két magyar csapat? S ha már különböző szinteket említettem: Messi, Messi és újra Messi. A rádióban, egy argentínai tudósításban azt hallottam, hogy az argentinok úgy örültek a pápaválasztás eredményének, mint egy Messi-gólnak. (Április 1. közeledtén egy ilyen hír bizonyára nem hat szentségtörésnek.) KÁNTOR LAJOS Szabadság (Kolozsvár), 2013. május 2.Ismét Dél-Koreában a kolozsvári színtársulatSzöulban vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Suttogások és sikolyok című Andrei Şerban rendezte előadása május 2. és 5. között. A közönség négy alkalommal láthatja majd Ingmar Bergman filmjének adaptációját a Koreai Nemzeti Színházban – olvasható a kolozsvári magyar teátrum közleményében. Az 1950-ben alapított Koreai Nemzeti Színház hat évtizede fontos szerepet tölt be Dél-Korea művészeti életében. Az intézményben három társulat: a Koreai Changgeuk Nemzeti Társulat, Korea Nemzeti Táncegyüttese, valamint Korea Nemzeti Zenekara működik. Az ország kulturális hagyományainak újraértelmezésére törekvő intézmény alapította meg a Koreai Előadóművészetek Nemzeti Múzeumát is. A Suttogások és sikolyok című, három UNITER-díjjal jutalmazott előadás 2010 januárja óta szerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorán. 2010-ben ez a produkció elnyerte a Legjobb előadás díját, Andrei Şerbant a Legjobb rendezés, Bogdán Zsoltot pedig Ingmar Bergman szerepéért a Legjobb színész díjával tüntette ki az Országos Színházi Szövetség. Az előadás 2012 szeptemberében részt vett a Pilseni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2012 júniusában a budapesti Vígszínházban vendégszerepelt, 2011 szeptemberében pedig a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjának részeként játszotta a társulat. A bukaresti közönség két alkalommal, 2010, illetve 2011 novemberében is megtekinthette az előadást az Országos Színházi Fesztiválon. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata egyébként másodszor fog vendégszerepelni Szöulban. 2011 májusában a III. Richárd című előadás aratott nagy sikert Dél-Koreában. Tompa Gábor színházigazgató rendezését az LG Arts Centerben tartott három előadáson mintegy 2500 néző látta. Krónika (Kolozsvár) 2013. május 4.Bemutatta a műsortervet és a társulatot VidnyánszkyA tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja közül 17-en maradnak a teátrumnál. Vidnyánszky Attila elmondta: nehéz időszakon vannak túl, hiszen a szerződtetési folyamat normális körülmények között is megvisel egy társulatot, igazgatóváltás esetében pedig különösen. Az eddigi társulatból Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Martinovics Dorina, Mátyássy Bence, Nagy Mari, Sinkó László, Söptei Andrea, Szarvas József, Szatory Dávid, Tenki Réka, Tompos Kátya, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és Újvári Zoltán marad a színháznál. Új tagként Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Rácz József, Revicky Gábor, Schnell Ádám, Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József és Földes László Hobo érkezik. Az új vezető szavai szerint ez a társulatépítés első lépése, a jövőben a színház a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetemmel is együttműködik. Közülük kerülnek ki azok a fiatal színészek, akik majd a Nemzeti társulatát gazdagítják – tette hozzá. „Hiszünk abban, hogy a következő korszak megint a színészről fog szólni” – mondta, hozzáfűzve, hogy olyan színházat szeretne létrehozni, ahol a színészek kiteljesedhetnek, mert véleménye szerint a színházi szakma a színészen keresztül fog újra megerősödni. Elmondta, hogy az első évadban Nagy Anna, Mécs Károly, Voith Ági, Huszárik Kata, Mátray László és Bogdán Zsolt is fellép a színházban. „Szeretnénk, ha kicsit mindenki a magáénak érezné a Nemzeti Színházat” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: szeretné, ha az egész szakmát érintő kérdések megoldásában vezető szerepet vállalna a színház, terveik között szerepel például egy színészi etikai kódex létrehozása is. Kiemelte: a hagyomány, a korszerűség és a nemzetköziség hármasságát szem előtt tartva állították össze a műsort. A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg az évadot. Május 26-án a Nemzeti Színház új vezetője és a produkció művészei személyesen kezdik el árusítani a jegyeket a Vörösmarty téren. Novemberben – szintén a leendő igazgató rendezésében – Claudel és Honegger Johanna a máglyán című művéből készül előadás. Januárban Maár Gyula rendezésében Pilinszky János KZ-oratórium című művét mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon. Februárban Silviu Purcărete Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát állítja színpadra. Ezzel párhuzamosan Galambos Péter rendezésében látható egy Kondor Béla művei alapján születő előadás: a Boldogságtöredék című produkciót egy trilógia harmadik részeként mutatják be, az első két előadást Debrecenben láthatták a nézők. Ezt követően Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra márciusban a János vitézt, amelynek zenéjét Szarka Tamás írja. Tavasszal Viktor Rizsakov rendezésében láthatja a közönség Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét. Andrzej Bubien lengyel rendező pedig Witold Gombrowicz Operett című darabját állítja színpadra. Az évad végén viszik színre Weöres Sándor Psyché című alkotását Vidnyánszky Attila rendezésében. Júliusban a Zsámbéki Színházi Bázissal és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal közös produkcióként Zelei Miklós Zoltán újratemetve című művét tűzik műsorra, szintén a leendő igazgató rendezésében. Május végén derül ki, mi marad műsoron a jelenlegi repertoárból, amelyről az előadások túlnyomó többsége várhatóan lekerül – mondta az új igazgató, hozzáfűzve, hogy ezek pótlására 14, a debreceni és a beregszászi színházból meghívott előadást tűznek műsorra. A Nemzeti programjába építve többek között A szarvassá változott fiú, a Karnyóné, a Mesés férfiak szárnyakkal, a Liliomfi, a Bolha a fülbe és a Scapin furfangjai is látható lesz. A határon túli és a vidéki színházakkal való kapcsolatteremtés is fontos számunkra – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila. Mint mondta, az évad végén, a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül nemzetközi színházi fesztivált szerveznek a nemzeti színházakra fókuszálva. Kitért arra is: négy, diplomával rendelkező fiatal kaphat kétéves ösztöndíjat a színháztól ősztől, emellett fordítói műhelyt is szerveznek, kiadói programot indítanak, werkkönyvek, tanulmánykötetek, drámák megjelentetésére, Nemzeti Játékszín címmel pedig évi 9 alkalommal megjelenő lapot hoznak létre. Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 8.Sikeres volt a kolozsváriak dél-koreai szerepléseNégy alkalommal láthatta május 2. és 5. között a dél-koreai közönség a Suttogások és Sikolyok című kolozsvári előadást. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata mintegy 26 óra utazás után, április 29-én, hétfőn délelőtt érkezett Szöulba – közölte a sétatéri teátrum dramaturgja, Biró Eszter. Másnap délelőtt, amíg a színpadi munkatársak elkezdték a díszlet összeszerelését és a technikai készülődést a Koreai Nemzeti Színház nagyszínpadán, az előadás alkotói sajtótájékoztatón találkoztak a szöuli újságírókkal. Az eseményen részt vett többek között Andrei Şerban az Ingmar Bergman-adaptáció rendezője, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Visky András, a színház igazgató-helyettese. Tompa Gábor elmondta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés a színház számára két év alatt másodszor vendégszerepelni Dél-Korea fővárosában, 2011 tavaszán ugyanis az általa rendezett III. Richárd című előadást mutatták be a kolozsváriak az LG Arts Center színpadán, ahol Tompa elmondása szerint „kivételesen értő és érzékeny közönséggel találkozhatott a társulat”. Andrei Şerban a kolozsvári magyar színházban általa rendezett trilógia (Ványa bácsi, 2007; Suttogások és sikolyok, 2010; Hedda Gabler, 2012) intimitásáról beszélt, Bogdán Zsolt pedig elmondta, számára különösen nagy örömet jelent, hogy ismét dél-koreai közönség előtt lép színpadra. A sajtókonferenciát követő ebéd közben a Suttogások és sikolyok zenéjét hallgathatták a résztvevők. Szerda délelőtt 11 órakor kezdődött az első próba, melynek során a színészek először járták be az előadás terét a Koreai Nemzeti Színház nagyszínpadán. A négy előadásra már ekkor majdnem minden jegy elkelt, telt ház előtt, nagy sikerrel játszották a produkciót. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 1.Holnap indul a 9 napos rendezvény!A Hunyad Megyei Magyar Napok Vár(n)ak! 21 helységben több mint 100 kultúresemény! – így foglalható össze tömören az idei Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes programja – fogalmazott az esemény hivatalos megnyitója előtti napon Takács Aranka főszervező. Reményei szerint az épített örökségünk népszerűsítésére koncentráló rendezvényt idén is a minőségi programok, a hagyományőrzés, értékátadás és sokszínűség jellemzi majd. Ennek érdekében neves erdélyi és magyarországi művészek lépnek színre, de a helyi közösségek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az RMDSZ megyei szervezete és a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács mellett a szervezésben, programok lebonyolításában 17 magyar civilszervezet, illetve számos egyházközség és tanintézmény képviselője vesz részt. – Úgy érzem tehát, hogy e kilenc nap újra az összefogás ünnepe lesz, mely jelentősen erősíti a szórványban élő közösségeinket – fogalmazott Takács Aranka. Továbbá elmondta: a rendezvény jó alkalom a kifele való nyitásra is. Ezért az események jó része nyílt tereken, utcákon zajlik majd, hogy a többségi lakosság is megismerhesse közösségeinket, értékeinket. Erre jó alkalom kínálkozik a Déván és Vajdahunyadon egyaránt megrendezendő kézműves vásáron, a szabadtéri gulyásfőzések, illetve előadások, utcai felvonulás során. Szintén a nyitás jegyében írják alá a rendezvények idején a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola és a vajdahunyadi Matei Corvin Kollégium közötti testvériskolai megállapodást. A tartalmasnak ígérkező rendezvénysorozat holnap délelőtt két helyszínen rajtol. Marosillyén 11 órától szentmisével, történelmi előadással, könyvkiállítással emlékeznek Bethlen Gábor fejedelemmé koronázásnak 400. évfordulójára. Ezzel egy időben Vajdahunyadon ifjúsági program, tárlatmegnyitó, kézműves vásár, gulyásfőzés zajlik, majd középkori és néptánc-előadásokkal várják az érdeklődőket. Este 8.30-kor sor kerül a IV. Hunyad megyei magyar napok hivatalos megnyitójára, melynek során megtörténik a vajdahunyadi vár jelképes örökbefogadása is, majd Bogdán Zsolt neves előadóművész Dsida-estje következik. Ezzel egy időben Petrozsényban és Vulkánban gyermeknapi rendezvényekre várják az érdeklődőket. Vasárnap szintén öt helyszínen folynak majd a rendezvények. A következő hét minden napján gazdag programkínálatból választhatnak az érdeklődők, a megye számos településén. A magyar napok tehát várnak! Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 3.Hunyad Megyei Magyar NapokÖrökségünk őrei Vajdahunyadon kezdődött el szombaton a negyedik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Akárcsak az előző években, az ünnepségek idén is több településen zajlanak, a főrendezvény azonban szombaton a kohászvárosban volt, vasárnap Déván, majd jövő szombaton és vasárnapon Lupényban, illetve Petrozsényban lesz. A magyar napok a kastély külső udvarán kezdődtek el gazdag és szerteágazó gyermek- és ifjúsági programokkal. Társasjátékok, vetélkedők, rajzkiállítás, kézműves-foglalkozások, vagy honfoglalásról szóló film vetítése: a választék nagy volt a helyi és dévai magyar fiatalok számára. Nem véletlenül, hiszen az ifjúság a jövő záloga, rájuk nemcsak a magyar nyelv és kultúra továbbadása hárul, hanem történelmi és kulturális örökségünk ápolása is. Az idei magyar napok ugyanis a várakozásoknál jóval sikeresebbnek bizonyult „Fogadj örökbe egy műemléket” ifjúsági program jegyében zajlanak, a hangsúly pedig nyilván a fiatalságra esik. Szombaton és vasárnap azonban nemcsak az ifjúságról szólt a magyar napok. Az erdőfülei Dobó néptáncegyüttes és a csernakeresztúri hagyományőrző együttes bukovinai székely és erdélyi táncokkal aratott nagy sikert a nemcsak magyarokból álló közönség előtt, románok nyílt bravó bekiabálásokkal és vastapssal díjazták a magyar fiatalok hagyományápoló előadásait. A dévai Dél-Erdélyért kulturális társaság Renaissance együttese pedig korabeli táncokkal lépett fel, majd Szabó Zoli és a Medál együttes rockzene koncertje következett. Az idő is a magyarság mellett állt, noha egész nap borús volt, az eső csak estére, szinte percre pontosan a szabadtéri rendezvények végénél kezdett esni, amikor a közönség a Hunyadiak kastélyába vonult, a magyar napok ünnepi megnyitójára. Miután Takács Aranka főszervező köszöntötte a zsúfolásig megtelt Bethlen közönségét és Szombathely testvérváros küldöttségét, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja emelt kalapot a szórvány szívós magyarságtudata és magyar kultúrához való ragaszkodása előtt, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára pedig az Erdélyben szép számmal létesített magyar házak hálózatba való kapcsolásának tervét ismertette. Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad Megyei RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy „őseink örökségét szeretni és megbecsülni kell, ami bizony felelősséggel jár”. A Fogadj örökbe egy műemléket program sikeréből kiindulva a jelek arra utalnak, hogy épített történelmi büszkeségeink iránti felelősségtudat gazdára talált a fiatalok között: a nyitóünnepségen került sor ugyanis a vajdahunyadi kastély szimbolikus örökbefogadására, az örökbefogadók pedig az a 7 Hunyad megyei magyar ifjúsági szervezet, melyek a megyében tevékenykednek a HUMMIT (Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács) keretében. A kastély ünnepi örökbefogadása után Dsida Jenő-esttel kényeztették el a helyi és dévai magyarokból álló közönséget. Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Kovács Éva színművészek nagyszerű előadást tartottak az erdélyi költő verseiből, senki sem bánta meg, hogy késő estig a magyar napok programját választotta. Csángó életképek székely közvetítéssel Vasárnap délelőtt a szintén zsúfolásig megtelt vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar házban folytatódott a program székely-csángó előadásokkal. A dévai Szivárvány nyugdíjasklub kórusának előadása után dr. Kinda István, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fiatal néprajzkutatója az 1875-ben alapított, s jelenleg több mint 500 000 tárggyal büszkélkedő, több témájú állandó kiállításokkal rendelkező híres háromszéki múzeumot ismertette, beleértve annak kézdivásárhelyi, baróti és zabolai fiókjait. Utóbbi, például a moldvai csángókról szól, gazdag néprajzi anyaga dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor adományából származik, akárcsak a múzeumnak helyt adó telek. A román nacionalista torzítások miatt, sajnos, a csángók szülőföldjén, Moldvában nem lehet megfelelő csángó múzeumot felállítani, ezért a Székelyföldön kerülhetett csak sor erre 2003 óta, ismertette a helyzetet dr. Kinda István. Noha előadása a legmostohább sorsú, legegzotikusabb és az utóbbi időkben mégis legfelkapottabb magyar népcsoport néprajzáról szólt, a moldvai csángók általános helyzetéről és történelméről is szó esett. Jelenleg a kb. 250 000 moldvai római katolikus közül már csak olyan 40 000 beszéli a magyar nyelvet, ami jelentős visszaesés a rendszerváltás utáni 60 000-es szintről. Mindkét adat dr. Tánczos Vilmos csángószakértő kolozsvári egyetemi professzor felméréséből származik, de a csökkenés oka nem annyira a beolvadásra vezethető vissza, mint inkább a tömeges külföldi munkavállalásra. A románságba való beolvadás ténye azonban így is jelentős méretű, noha az utóbbi években a több mint 20 moldvai csángó faluban elindított fakultatív magyar nyelvoktatás révén egy másik jelenség is megfigyelhető: nemcsak a román nyelv, hanem az irodalmi magyar nyelv egyre inkább átveszi az archaikus csángó dialektus helyét. Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 10.Magyar alkotókat tüntettek ki a romániai operagálánA Kolozsvári Magyar Opera Béres László rendezte musicaljét, a Valahol Európábant, a Temesvári Nemzeti Operaház Korcsmáros György rendezte Hegedűs a háztetőn-előadását és Székely László díszlettervezőt is díjazták a romániai operaházak első alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján. Az eseménynek a hét végén Jászvásár (Iasi) adott otthont, ahol a helyi színházban mintegy 700 résztvevő jelenlétében adták át az elismeréseket. A többszörös díjazottak között szerepelt Andrei Serban, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg a Jászvásári Nemzeti Operaházban színpadra állított, A gáláns Indiák és a Trójai nők című előadásokért. A gáláns Indiák című Jean-Philippe Rameau-opera alapján készült produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó elismerést is. A gálán több magyar alkotót és produkciót is kitüntettek. A legjobb gyermekelőadásnak járó díjat a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje kapta, amelyet Béres László rendezett. A musical kategóriában a zsűri a Hegedűs a háztetőn című előadást ítélte a legjobbnak, amelyet a Temesvári Nemzeti Operaház mutatott be Korcsmáros György rendezésében. A legjobb díszletért járó díjat a zsűri Székely László Kossuth-díjas díszlettervezőnek ítélte a Jászvásári Nemzeti Operaházban bemutatott Aida című előadásért, amelyet Kürthy András rendezett. A legjobb előadás díjára jelölt produkciók között volt még Szomor György Báthory Erzsébet című musical-operája, amelyet Bagó Bertalan állított színpadra a Kolozsvári Magyar Operában. A romániai művekből készült előadások versenyében díjazásra javasolták Demény Attila kamaraoperájából készült Az utolsó meggymag című előadást is, amelyet szintén a kolozsvári opera mutatott be Bogdán Zsolt rendezésében. MTI Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 24.Évadot zárt a Csíki JátékszínÜnnepélyes keretek közt zárta tizennegyedik évadját pénteken a Csíki Játékszín, a rendezvény keretében a gálaműsor szórakoztató jeleneteit láthatta a nagyérdemű, ugyanakkor a közönség, illetve a színészek értékeléseit is nyilvánosságra hozták. "Ebenézer Scrooge, az Isten pénze főszereplője a musical zárójeleneténél szórni kezdi addig összekuporgatott pénzét, mivel rájött arra, hogy pusztán a pénz nem boldogít" – elevenítette fel ünnepi beszédében az évad legsikeresebb előadásának tanulságát Parászka Miklós színházigazgató. Természetesen – ahogy az esti műsor-összeállításból kiderült – a pénzhiány sem varázsolja örömtelivé életünket, mert a világ a pénz körül forog – erről szóltak a gálán a társulat tagjai által elénekelt dalok, illetve Csehov Jubileum című rövid szatírája és Vadnai László vidám jelenete. Csíkszeredában igényli a közönség a színházat – fogalmazott Parászka Miklós, hozzátéve, hogy ezt a városi önkormányzat is így látja, hiszen 1 millió 300 ezer lejjel támogatta a Csíki Játékszín ezévi működését, a közel negyvenezer néző pedig 300 ezer lejjel. Egy élni akaró város polgárai színházba járnak, mondta a vezető, majd hozzátette, hogy mindig örülni szokott a telt háznak, ahogy ez történt az évad utolsó bérletes előadásán, a Képmutatók cselszövésén is. Ezúton is megköszönte a csíkszeredai származású Bogdán Zsolt érdemes művésznek, hogy vállalta az előadás főszerepét. A Képmutatók cselszövése lett a második legnépszerűbb előadás, a harmadik az Othello Gyulaházán, legkevesebb elismerést a nézők körében pedig a Karnebál váltotta ki. A színészek a kisegítő munkatársak közül ebben az évadban Pál Mária ruhatáros és Szabó Noémi közönségszervező tevékenységét értékelték, ők kapták megosztva a Kulissza-gyűrűt. A szakmai elismerést, a Hunyadi László-díjat Vass Csabának ítélték oda. A közönség ebben a színházi szezonban Fülöp Zoltánt minősítette a legjobb színésznek, a fiatal Kiss Bora pedig a színésznőknél lett messzemenően a legnépszerűbb, ugyanis a nézőktől kapott 967 szavazatból 519-et gyűjtött be. Szőcs Lóránt Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 20.Böjte Csaba és Kányádi Sándor a két legnépszerűbb erdélyi magyarBöjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi – arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar. Balázsi Pál Előd, a Transindex főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a versennyel tulajdonképpen ahhoz az erdélyi sajtóban gyakran felvetett kérdéshez szerettek volna kapcsolódni, hogy léteznek-e erdélyi magyar sztárok. Magyarázatként hozzátette, a „sztárcsinálás” elsősorban a kereskedelmi televíziók terepe, az erdélyi magyarság pedig nem rendelkezik ilyen televízióval. „A verseny során megpróbáltunk megmutatni olyan romániai magyar személyiségeket, akikre büszkék lehetünk, akiket a magyar közösség egy bizonyos szegmense sztárként kezel” – magyarázta a főszerkesztő. A Transindex július elején egy 65 nevet tartalmazó listával indította el a versenyt, a lista azonban az olvasók javaslatai alapján 93-asra bővült. A selejtezőkör után 16 személyiség maradt versenyben. Őket a kapott lájkok száma alapján párosították össze a sportból ismert szabályok szerint. A főszerkesztő szerint a jelöltek a verseny ideje alatt több mint 25 ezer lájkot kaptak. A legnépszerűbb nyolc sztár között még ott volt Dancs Annamari popénekes, az X faktor vetélkedőben ismertté vált Antal Timi és Baricz Gergő, valamint a számos filmszerepet is alakító Bogdán Zsolt színművész. A legnépszerűbb négy személyiség közt a nyertesek mellett ott találjuk Barabási Albert László matematikust és Kádár Annamária pszichológust. Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 31.Kötelékek – kézfogásokOktóberi napjaim, napjaink Amikor még nem volt internet, illetve számítógép, de tévé sem – az én gyermekkoromban mindenesetre így volt –, szülői kézfogással vagy már önállóan járkálva az utcán, olvastuk az üzletek cégtábláit, a feliratokat (többnyire magyarul); tanultuk a szavakat, a jelentéseket. Bő hetven év múltán is megmaradt bennem ez a szokás, ránézek a legkülönbözőbb kiírásokra, próbálom továbbgondolni őket. Igazi vénasszonyok nyarán (indián nyári napon?) buszra várva, a következő szövegen akadt meg a tekintetem: „Spală româneşte”. Keresem ennek a (mosópor-reklámnak szánt) mondatnak az időszerű (korszerű?) magyar értelmezését. Moss románul? Tisztára mossa a szennyest? Eltünteti, amit kell? És persze hozzágondolom a magyar megfelelőket autonómia-igényünk szellemében, no meg, a „magyar gyerek gyógyítja”-szerű régebbi meg az újabb fordulatokat, hiszen mi is tudunk mindenfélét, akár ma használatos magyar reklámszöveget, nemzeti szabadságharcosat. Még csak nem is kell feltétlenül a futballpályákra kimennünk. Itt vagy ott hátat fordítani ilyen vagy olyan himnuszok elhangzásakor. 2013 októbere annyi élményben részesített… Sokunkat. Futball-beszéd (és hallgatás) Hallgatni arany! – szoktuk mondani. Persze nem mindig van így. Ám akinek ég a háza, inkább hallgasson, mintsem próbálja dicsekvéssel, hazugságokkal elfedni a valóságot. De jobban teszi, ha erőt vesz magán, és keresi a bukássorozat valóban nem könnyen megtalálható okait. (Legyen ő válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány vagy éppen vezető politikus.) Ez most éppen magyar kérdés, ha azonban valaki az észtek elleni „győztes” román meccset nézte, az Andorrával „sikeresen” megvívott, ugyancsak szégyenletes szereplésünk helyett (vagy közben), és hallotta a bukaresti szurkolók saját csapatuknak szóló füttykoncertjét, ráadásul a magyaroknál még mindig jobb román (külföldi légiósokkal hasonlóképpen teletömött) klubcsapatok szereplését követte – hát az akár romániai (román) hazafiként sem lehet büszke. Viszont egy görögökkel megvívott sikeres novemberi selejtezőt követően felbúg(hat) a „nagyok vagyunk” nemzeti himnusza. Mi egyelőre a bukaresti „saját” szégyent (0:3), a magyar válogatott minősíthetetlen teljesítményét követő újabb, amszterdami megalázást, az 1:8-at nyalogatjuk körül. És természetesen vitatkozunk – a Kolozsvár Társaság rendezvényén is – kolozsvári, úgymond első osztályú csapataink állapotán, gondjain, a köztük feszülő gyűlölségen. No meg nosztalgiázhatunk, ifjú korunkra emlékezve, amikor Kolozsvár főterén a mikrofonból Szepesi György közvetítése szólt, az aranycsapat világsikerét kürtölve világgá – és ez városunk lakóinak másik részét nem háborította fel… (Jelenből nézve, magyar szurkolói szemmel: alighanem biztatóbb lehetne egyelőre más labdajátékhoz pártolni: mondjuk kézilabdához, vízilabdához.) Iskola, egyetemi beszéd A szégyen után a dicsőség – bár ez is kicsit régebbi. Nem kell egészen az iskoláig visszamenni (noha megtehetnénk), egyetemi szinttől fölfelé haladhatunk ezúttal. Némiképpen a sporttal, labdajátékokkal is kapcsolatba hozható (és ebben bizonyára egykori iskolánknak, a kolozsvári Református Kollégiumnak, az államosítást követő években továbbélő sportos hangulatnak is szerepe volt). Kelemen Árpádról van szó (1932–1997), az ő magasra ívelő (nem mellesleg sportos) életpályájáról, amely a városhoz közeli Kajántóról indult, és nyugat-európai, amerikai állomásokon át Kolozsváron zárult. Aknamezőn – a hírnév felé, így jellemezném ezt az életutat, hiszen Gheorghiu-Dej és Ceauşescu Romániájában, különösen egy Kelemen-fajtának, aknákkal telepített talajról kellett elrugaszkodnia; innen jutott nemzetközi hírnévre a műszaki életben, kolozsvári műegyetemi tanárként, elismert, többszörösen kitüntetett feltalálóként. Az ő emlékére most kiadott kis kötetben elmondhattuk, hogy a diktatúra, a nemzetiségi elnyomás legsötétebb éveiben Kelemen Árpád azon kevesek közé számított, akiknek sikerült áttörni a bezártságot, táplálhatták a még hinni tudókban a reményt, hogy a falak nem véglegesen, végzetesen vesznek körül minket. A Kolozsvár Társaság az Októberi Napok keretében mutatta be a Kelemen Árpádról készült könyvet – és adhatott örömteljes hírt (az aranymisés római katolikus pap Jakab Gábornak köszönhetően) arról, hogy a már-már teljesen elöregedő faluban, Kajántón valami új kezdődik, egy összetartó fiatal (ferences) közösség helyválasztása folytán gyerekek tölthetik meg a templomot. Demográfiai szempontból érdemes bővebben foglalkozni ezzel az új jelenséggel, hogy egyes Kolozsvár környéki (vagy már éppen ide kapcsolódó) falvak magyar lakossága növekedőben van; Szászfenes és Kisbács ebben a tekintetben egyre többet hallat magáról. Szobrok beszéde Itt vannak még közöttünk néhányan az ötvenhatosok közül, faggathatjuk őket, de már gyakoribbak az alkalmak, hogy az emlékművek előtt idézzük fel, az 50. évfordulón is túljutva, ami több száz kilométerre tőlünk, illetve ami itt, velünk történt. A Kolozsvár Társaság igyekszik élni a lehetőséggel, hogy a közös emlékezés valóban a közösségünké legyen, maradjon, a megosztás ne érvényesülhessen a sétatéri 1956-os emlékmű körül. Így történt ez 2013. október 23-án is. És így történt Sztánán, valamivel korábban, ahol ugyancsak sok százan álltuk körül Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán kitűnő alkotását. A kazettás mennyezetű kis református templom természetesen szűknek bizonyult a vendégek és helybeliek valamennyijének befogadására, de méltó hátteret biztosított és biztosít most már folyamatosan a találkozásnak Kós bronzba örökített arcmásával. Ha egy szobor valóban sikerült, akkor a választott anyag (fa, kő, bronz) magát az embert jelenti. Kós Károly életművéből számos motívumot lehetne kiemelni – Gergely Zoltánnak a lényeget sikerült megragadnia: a tartást, az életmunkára elkötelezett (Kós kedvelt kifejezése), a közösségnek tartozó és tartozását megfizető embert. Ahogy Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke a szoboravatáson kifejtette: Kós alkotása – maga az élete. Ez persze nem kisebbíti a részek, a részletek jelentőségét. Tudjuk, a Kós-életműben nem kicsiny „részlet” az Erdélyi Szépmíves Céh létrehozása és eredményes működtetése két évtizeden át (1924–1944). Az idei október hozadéka (nekem), hogy az 1928-ban születettekről, és velük, a most 85 évesek köztünk lévő három képviselőjével (Dávid Gyulával, Balázs Sándorral és a Kriterion volt műszaki szerkesztőjével, Bálint Lajossal) beszélgetve szükségszerűen került szóba könyvkiadásunk, mindenekelőtt a Domokos Géza nevével összefonódott Kriterion. S ha nem is a Kolozsvár Társaság nyilvánossága előtt, azt követően egy baráti beszélgetésben és a Tar Károlytól kapott ESzC Emlékkönyvbe belelapozva továbbgondoltam az örökség súlyát. Az Ághegy Könyvek sorozatát szerkesztő, ma Svédországban élő, hazalátogató, magát változatlanul erdélyinek valló Tar Károly (1969-ben kisregénnyel mutatkozott be a Forrás-sorozatban) a pár éve kiadott Emlékkönyv előszavában Kós Károlyt és Dsida Jenőt idézi, a „mindig magunkért, de soha mások ellen” szellemében. Minthogy pedig összeállításában az 1924 és 1944 közé helyezhető Szépmíves Céh megnevezése alá egy másik, ma már kevéssé számon tartott dátumot is beidéz (1990–1995), nyilván nem kerülheti meg a ’89-es fordulatot követő kísérlet megidézését. Azt gondolom, ez az igazi érdekessége, újdonsága ennek az Emlékkönyvnek. Ne menjünk bele a részletekbe (hiszen ez messze vezetne), idézzünk azonban néhány mondatot az újjáalakulni akaró ESzC hajdani intézőjének, Tar Károlynak a bevezetőjéből: „Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenségre vizsgáztunk.” A vizsgázás, az összeméretkezés: nehéz ügy. Így van ez a szobrok esetében is. Nem kerülhető meg a kérdés az új (kolozsvári) Bethlen Gábor-szoborral kapcsolatban sem. Aligha kérdőjelezheti meg bárki is örömünket azon, hogy a Nagy Fejedelem egész alakos megjelenítésével most már bármikor találkozhatunk a Kétágú templom előterében, pontosabban attól kicsit jobbra, a szomszéd kerítése felé és így sajnos háttér nélkül – vagyis nem úgy, ahogy a kiváló Márton Áron-bronzalakot láthatjuk (Bocskay Vince alkotását) a Szent Mihály-templom monumentális gótikájához illesztve. De be kell vallanunk magunknak, hogy a Péterfy László erre az alkalomra bronzba öntött (régebbi?) makettje nyomába sem lép a Kós András alkotta tömbszerű Bethlen-szobornak, amely nem is olyan rég Nagyvárad büszkesége lett, ráadásul köztéren (nyilvános parkban). Ebből a szoboralakból, a Péterfyéből éppen a monumentalitás, az erő sugárzása hiányzik. Viszont szép beszédeket hallgathattunk az avatóünnepségen – nem utolsósorban Böjte Csaba ferences atyától, a Tőle mindig hitelesen hangzó összetartozásról. Brassó, Székelyudvarhely A két város csak az én októberi napjaim emlékében állítható így egymás mellé. De hát ez is valamilyen összetartozás, egy-egy közösség súlyáról, kísérletéről szól. Brassóban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre tartott konferenciát („Protestánsok a Kárpátok alatt”), a Barcaságra, a magyar–szász kapcsolatokra összpontosítva. Itt sajnos kevesen voltunk, még a Brassói Lapok sem tekintette saját ügyének, legalábbis „helyi érdekességnek” a rendezvényt. (Pedig tehette volna több okból. Én személyesen Ritoók – Miess G. – János nevét említeném, a szász–magyar kapcsolatok kutatójáét, aki mielőtt a Korunk szerkesztőségében felelős titkár lett volna, a BL előd-, illetve köztes hetilapjának, az Új Időnek volt irodalmi szerkesztője.) Azt gondolom egyébként, hogy ez az Erdélyi Kör mint egyfajta szellemi fórum Erdély-szerte, így persze Kolozsvárt is több figyelmet érdemelne. Utóvégre az EPMSZ (a svájci bejegyzésű anyaszervezet), Cs. Szabó László és Szabó Zoltán európai szellemiségében, Erdélyt is jelentheti – semmiképpen nem májusi utazási lehetőség Nyugatra vagy Délre kirándulni szándékozóknak, az Akadémiai Napok alkalmából. Székelyudvarhely szerényebb, ám úgy is írhatnám, rátartibb erdélyi város, legalábbis magyar nézőpontból. Ugyan az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány sem túl gyakran hallat magáról, de most már honlapja van, frissül, a „székely anyaváros” polgármesteri hivatalának dísztermében pedig az évi díjosztó ünnepségre többnyire megtelik a terem – olyankor is, amikor párhuzamosan színházi műsorok folynak, vagy a korábbi polgármester, Szász Jenő programja zajlik éppen. Nincs nagy hírverése országosan az EMIA tevékenységének, pedig ez is nemzetstratégia, hogy például évről évre egy – tőlünk nézve „határon túli” – magyar irodalmár kap Hídverő gyűrűt, az erdélyi irodalom népszerűsítéséért. Tekintélyes az eddigi névsor, olyanokkal, mint Ilia Mihály, Pomogáts Béla, a néhai Görömbei András – most a kecskeméti Forrás főszerkesztője, Füzi László irodalomtörténész csatlakozott a „meggyűrűzöttekhez”. Irodalmi beszéd, színházi beszéd Mióta – második éve – van erdélyi színházi folyóiratunk (a 2013. őszi számot vehettük legutóbb kézbe), joggal várjuk, hogy saját dilemmáinkra is kapjunk szakavatott választ valamelyik ifjú színikritikusunktól. Ők ugyanis már erre a pályára készültek, nem mint mi, akik évtizedekkel korábban rándultunk át (alkalmilag vagy tartósan) erre a területre. Bevallom, olykor vitatkoznék a Játéktér alapszerzőivel, vagy „kiegészítő” kritikát volna kedvem írni, amikor például Bogdán Zsolt kitűnő Dsida-versmondásának méltó visszhangját keresem. Legújabb – októberi – színikritikus-ingeremet a kolozsvári magyar színház két utóbbi előadása váltotta ki, természetesen más-más formában. Előrebocsátom, nem a színészekkel van vitatkoznivalóm, ők nagy többségükben (megítélésem szerint) most is tették a dolgukat, néha nagyszerűen. Mindenekelőtt szerző és színpad, szöveg és játék(lehetőség) viszonyát tenném szóvá, akár terjedelmesebb tanulmányban – ha futná időmből. (És szakértelmemből?) Az egyik érintett Bohumil Hrabal és az Őfelsége pincére voltam színpadi adaptációját végző, szintén cseh David Jarab s a prágai rendező, Michal Dočekal. A másik Demény Péter. (Vele akár négyszemközt is megbeszélhetnénk a dolgot – tehettük volna már Brassóban, ha látom az itthoni próbákat –, Kolozsvárt pedig majd bizonyára találkozunk, vitatkozunk barátilag.) Nem vitatom akár Shakespeare, akár Caragiale vagy Örkény szövegének új (rendezői) értelmezésének jogosultságát. De azt már igen, hogy Bohumil Hrabalból, a sajátosan cseh (közép-európai?) humorú prózaíróból harcos antifasiszta és antikommunista, közhelyesen exklamáló színpadi szerzőt faragjanak. Változatlanul azt gondolom, hogy a filmes Jirži Menzel érti jobban Hrabalt, mint Jarab vagy Dočekal. Ráadásul a maga módján izgalmas (és lírai) Hrabalból hellyel-közzel tucatszerzőt csináltak, aki ráadásul olykor már vontatottá, unalmassá válik szövegével a színpadon. Szerencsére Bogdán Zsoltnak a főszerepben (Jan Dite) mindvégig van hitele, tartása, hosszúra nyújtott néma jelenéseiben is. Bíró József a Cseh Köztársaság elnöki minőségében kiváló epizódalakítást nyújt; francia professzorként viszont szánalmas szürkeségre van kárhoztatva. (Nem folytatom.) Demény Péter bemutatkozása színpadi szerzőként, úgy vélem, felemásra sikerült a Stúdió klasz-szikus-polgárira „varázsolt” kisszínpadán. Nem a rendezőt, még kevésbé a színészeit hibáztatom. Panek Kati remek volt, sajnálhatjuk, hogy ritkán látjuk nagytermi előadásban vagy a Stúdió színpadán. És a társakkal sem volt semmi baj. A kétségtelenül igényes, irodalmi (írói) szövegből hiányzott az átütő drámaiság. Demény drámai helyzetet képzelt el, prózai olvasatban ez nyilván meg is van – a színen ez kevésnek bizonyult. A Bolero egyelőre inkább a prózaíró (és költő) Demény tehetségét sejtette meg újra. Talán lesz folytatás igazi drámában, majd színpadon is. Októberre jön november, december, 2014 január, új októberek. Új (értőbb?) kritikusokkal. Kántor Lajos Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 15.Tótágast álló értékrendVan-e olyan, ma is élő erdélyi magyar személyiség – színész, énekes, művész, író és így tovább –, akit a fiatalok nagyra értékelnek? Többek között erre a kérdésre is választ vártak annak a felmérésnek a keretében, amelyet Románia tizenhat megyéjében végzett két szociológus, Kiss Tamás és Barna Gergő. A 18-35 év közötti erdélyi magyarokat célzó kutatás során Kányádi Sándor kapta a legtöbb jelölést – ami érthető is, hiszen koszorús költőnk immár középiskolás tananyag, és koránál fogva már a megkérdezettek szüleinek és nagyszüleinek is példaképe lehetett. A meglepetések még csak ezután következnek. A kutatásból ugyanis az is kiderül, hogy a mai fiatalok körében a második legismertebb és nagyra becsült élő személyiség a 40 éve külföldön daloló Tamás Gábor. Szociológus legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni az énekes helyezését, a felmérést végző két szakember sem tudta. Semmi gond Tamás Gáborral, mindenkinek lelke rajta, milyen műfajt szeret, ki a kedvence, ki a példaképe. Ám el lehet gondolkodni azon, milyen további sorrend alakult ki a válaszokból a fiatalok által ismert és nagyra becsült „erdélyi személyiség” címszó alatt. Egyáltalán: kiket ismernek szűkebb vagy tágabb hazájuk reprezentatív személyiségei közül, kikre tekintenek példaképként? Egy alaposabban tájékozott személyiség számára igencsak meglepő lehet, hogy a listán Böjte atya előtt van Tamás Gábor és Dancs Annamária, Baricz Gergő énekes, a falunapok újdonsült kedvence előbbre van, mint Tőkés László, a Csillag születik gyereksztárja, a tojáshéjból alig kibújt László Attila megelőzi Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőt. Antal Timi X-faktoros leányzó, akiről nemrég még azt sem tudtuk, hogy a világon van, nagyobb példakép, mint a magyar nyelvterület egyik legkiválóbb színésze, Bogdán Zsolt. A neveken túl sokkal többet mond a huszonévesek tájékozottságáról, hogy a megkérdezettek relatív többsége szerint nincs is ilyen személy, további egyharmad pedig senkit sem tudott említeni. Ugyanakkor a válaszadók mintegy negyede volt képes legalább egy ismert, általa nagyra értékelt személyiséget megnevezni. El is kellene gondolkodni azon, mi okozza az értékrendek felborulását, miért „vergődnek” a legnagyobb ismeretlenségben olyan személyiségek, akik életükkel és munkájukkal példát nyújthatnának a mai fiataloknak. A példákból az derül ki, hogy a többség azt választja példaképnek, akit az unalomig nyomatnak a médiákban – függetlenül attól, hogy az illető letett-e már valamit az asztalra, a felszín alatt létezik-e valós érték. A felhígult kulturális ajánlatok áradatában, a felszínes tájékozottsággal fenyegető internet világában, a televíziós csatornák etikai válságának kellős közepén nem csoda, hogy az erdélyi fiatalok értékítélete sok kívánnivalót hagy maga után. Hiszen ugyanabból a felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyar fiatalok legnépszerűbb szabadidős tevékenysége a tévézés. Teljesen jogosan merülhet fel azonban az a kérdés is, hogy hol voltunk mi, felnőttek, miközben csemetéink – tévét, netet, netán kocsmát bújva – szinte észrevétlenül felnőttek. Az elsekélyesedett ismeretek mögött a ma középkorú generációjának felelőssége is nagymértékben tetten érhető. Elsősorban a rendszerváltás után, amikor elkezdtünk rohanni a pénz után, az értékeket már nem a műveltségben, tájékozottságban, tudásban mértük, hanem autónk, házunk, telkünk, pénztárcánk méreteiben. Kényelmes volt, ha a gyerek lecövekelt a televízió, a számítógép előtt – az így felszabadult idő újabb pénzszerzési lehetőséggel kecsegtetett. Szívünkre tett kézzel ismerhetjük el: nem csak gyerekeink, de saját értékrendünk is rohamosan változik. Gyermekeink felszínessége azt bizonyítja: nem a legjobb irányba… Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. január 22.Kiosztották az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért DíjakatKézdi Imola színész, Vida Gábor író és Veres Szabolcs képzőművész vehette át kedden Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat. Az elismerést tavaly alapította az RMDSZ azzal a céllal, hogy olyan személyeknek vagy szervezeteknek adja át, akik kultúránk megőrzéséhez, gyarapításához járultak hozzá. Kedden délután, Kolozsváron adták át a tavaly alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, ezúttal egy színésznő, egy író és egy képzőművész munkáját méltatták. A díjat kedden délután a Sétatéri Kaszinóban adta át Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az eseményt Bogdán Zsolt beszéde nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet, a kortárs életet jelent, az élet pedig bizonyítékul szolgál. Kelemen arról beszélt, a kultúra a mindennapok része, számunkra minden egyes nap a kultúráé, hiszen mindannyian beleszületünk, identitásunk fontos része. A színművészetnek szánt díjat a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, Kézdi Imola vehette át, akiről laudációjában színésztársa, Hatházi András azt mondta: időnként azt gondoljuk, az ember helyettesíthető, de ez nem így van - főleg amikor megkerülhetetlen, mint Kézdi Imola. „Aki figyeli a kortárs magyar irodalmat, az láthatja, hogy Erdélynek végre-valahára ismét konjunktúrája van, innen már Trianon-regényt is lehet írni” – fogalmazott Lövétei Lázár László költő a Vida Gábor írót méltató beszédében, így folytatva az Ahol az ő lelke című regény kapcsán: „nem akarok hízelegni, de a legújabb erdélyi történetek közül az övé a legjobb.” A harmadik díjat Veres Szabolcs képzőművész vehette át, akiről Ferenczi Szilárd, a Filmtett szerkesztője beszélt. Veres Szatmáron született, neoexpresszionista alkotásai azonban világszerte láthatók: az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, és természetesen Magyarországon, Romániában is. Kustán Magyari Attila maszol.ro, 2014. július 5.Évad végi összegzés a Marosvásárhelyi Nemzeti SzínházbanEbben az évadban 316 előadása volt a két társulatnak és több mint negyvenkilencezer nézője, ami 24 százalékkal több mint az előző évadban. 20 bemutatóra került sor, és tizenegy vendégelőadásnak adott otthont a színház. Az alábbiakban néhány nyilatkozattal tekintünk vissza a 2013/2014-es évadra. Gáspárik Attila vezérigazgató: „Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat sokkal többre képes, mint ahol volt, habár a Kulturális Minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerüljön megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta el a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Beszámolójában elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek megítélése szerint, kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson. A Liviu Rebreanu Társulatnak ebben az évben nyolc premiere volt és 133 előadást tartottak, amelyet több mint 15 ezer néző látott. Ehhez adódik még közel háromezer néző, akik kiszállásokon, fesztiválokon nézhették meg a társulat előadásait. Alina Nelega szerint: „Közel három év elteltével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának sorsában irányváltásról beszélhetünk. A határozott kanyar, mely a mai valósághoz és az európai értékekhez csatlakozó színház felé irányul, egy lépést jelent nagyobb léptékű, a román és nemzetközi színházi jelenség érték-áramlatába illeszkedő projektek tervezése felé. Ám mindebből semmi nem volt lehetséges a társulat színészeinek meghatározó hozzájárulása nélkül, mely társulatról büszkén állítom, hogy valóban értékes, nyitott, lelkes, örömmel dolgozó művészekből áll. Nyilvánosan is gratulálok nekik komoly munkájukhoz, és együtt készítünk a közönségünknek még izgalmasabb művészi projekteket a következő évadra” – zárta értékelőjét a román társulat művészeti vezetője. A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 183 előadást tartott, amit több mint harminckétezren láttak. Ebben az évadban 12 bemutató előadást tartottak, ebből négyet a nagyteremben, hetet a kisteremben és egyet az underground teremben láthatott a közönség. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint az elmúlt évad beváltotta azokat az elvárásokat, amiket célul fogalmazott meg. „Elindultunk azon az úton, aminek a végén bizonyosság megérkezni. Csodálatos elégtétel, hogy ez a csapat, akik csináljuk és akikkel csináljuk nekem való közösség” – értékelte Keresztes Attila. A nagyteremben először Varró Dániel – Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatták be Keresztes Attila rendezésében, 2013. októberében. Ezt követte novemberben az Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című tragikomédia, Tufan Imamutdinov rendezésében. Szilveszteri előadásként került repertoárra Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés vígjátékának ősbemutatója, Sebestyén Aba rendezésében. A nagytermi bemutatók sorát áprilisban Pierre Beaumarchais Figarója zárta, Keresztes Attila rendezésében. A Tompa Miklós Társulat a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című drámájának felolvasószínházi előadásával emlékezett a szerző születésének 80 éves évfordulójára a Magyar Dráma Napján. Rendező: Gáspárik Attila. Októberben került sor az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz bemutatójára Sorin Militaru rendezésében. Kemény János születésének 110. évfordulójára, a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat keretén belül került sor a Kemény János Mester című színművének ősbemutatójára László Csaba rendezésében. Ezt követte a Szilágyi Domokos verseiből készült pódiumműsor Kényszerleszállás címmel, Gáspárik Attila előadásában. Februárban Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő című drámáját vitte színre Harsányi Zsolt. Improvizációkból született az Ördög próbája című előadás, amelyet Radu Afrim rendezett, majd márciusban került sor Szabó Magda – Bereményi Géza Az ajtó című premierjére Kincses Elemér rendezésében. Az előadással a színház Farkas Ibolya színművész 75. születésnapját és színészi pályájának 55. évét ünnepelte. A kistermi előadások sorát a szintén improvizációkból készült TwiLike-Lájkonyat, vámpírjáték, vagy amit akartok bemutatója zárta Balogh Attila rendezésében Az évad repertoárját az elmúlt évadokból áthozott előadások tették változatosabbá. Az évad során látható volt Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve, Carl Orff Carmina buranája táncszínházi előadás formájában, Makszim Gorkij: Mélyben (Éjjeli menedékhely) színműve, I.L. Caragiale Megtorlás című drámája, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciói, Székely Csaba drámái, a Bányavirág és a Bányavakság, Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Háy János A Gézagyerek istendrámája, valamint Medgyessy Éva Rekviem egy hazáért monodrámája. Számos vendégelőadás is tarkította az évadot. A Katowice-i Teatr Śląski Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő előadását mutatta be Marosvásárhelyen Keresztes Attila rendezésében. Vendégszerepelt Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, az Ady Endre előadóestet májusban láthatta a helyi közönség. Bérletes vendégelőadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház J.B.P. Moliere A fösvény és Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadásai vendégszerepeltek Bocsárdi László rendezésében. Az évadot pedig a Kolozsvári Magyar Opera Trubadúr című operája zárta. A Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza. Az évad elején, októberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója Székely Csaba Bányavakság című előadásával vett részt a dráMA kortárs színházi találkozón Székelyudvarhelyen. Ezt követte a gyergyószentmiklósi – Nemzetiségi Színházi Kollokvium, ahol a Bányavakság mellett a Bányavirág előadással is szerepelt a társulat. Szintén a Bányavakságot mutatták be a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) – keretén belül. November végén rendkívüli meghívást kapott a lengyelországi katowicei színháztól a társulat, ahol Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) című előadását mutatta be Keresztes Attila rendezésében. A színház eleget tett a Thália Színház meghívásának is, a Humorfesztivál kiegészítő rendezvényeként mutatták be Budapesten Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című előadását. Májusban Miskolcon vendégszerepelt a társulat Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) és Székely Csaba Bányavakság előadásaival, amelyet az aradi Nemzetközi Új Színház Fesztivál követett, ahol az Az ördög próbáját mutatták be. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön B. Fülöp Erzsébet a legjobb női főszereplő díját és Galló Ernő a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta az Ördög próbájában nyújtott alakításukért. Az fesztiválon egyébként a Tompa Miklós Társulat előadása volt az egyetlen magyar nyelvű beválogatott előadás. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában a Tízen a filmért (10 PENTRU FILM) programjába Berekméri Katalin, a társulat színművésze kapott meghívást. Júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hozta el az év egyik legrangosabb elismerését. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz nyerte a szakmai zsűri különdíját. Temesváron a Európai Előadóművészeti Fesztivál – Román Dráma Fesztivál (FDR)-on a Bányavakság szerepelt, a fesztiválszezont pedig a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja XXVI. zárta, ahol a társulat két előadását is beválogatták a versenyprogramba: Székely Csaba Hogyne drágám és – Euripidész nyomán Székely Csaba írta Alkésztisz című előadásokat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházi az előadásokon kívül is sűrű évadot tud maga mögött. A város legnagyobb kulturális intézményeként számos kulturális rendezvénynek volt szervezője, kezdeményezője és partnere. Ebben az évadban sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét, amelynek társszervezője volt a Nemzeti Színház. A gálán a legjobb román dráma díjával díjazták Alina Nelegát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulat művészeti vezetőjét, kortárs drámaírót. A Dugóban (În Trafic) című dráma ősbemutatójára június végén került sor. Novemberben ismét helyet adott és partnere volt a színház a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelynek keretében többek közt a Kaláka együttes is koncertet adott. Áprilisban a Szomszéd néni Produkciós Iroda, Badár Sándor, Badár Tamás- Humorfeszt Gála rendezvényének volt partnere a Nemzeti. Az évfordulók, világnapok alkalmával is számos rendezvényt kezdeményezett a Nemzeti Színház. Vásárhelyi filmszínészeknek állított emléket az 21. Alter-Native rövidfilmfesztivál első napján, a Kultúrpalota galériájában megnyitott Lohinszky Loránd & Ion Fiscuteanu elnevezésű fotókiállítás. A 100 éves Kultúrpalota ünnepi rendezvénysorozatához a színház kultúrpalotabeli éveiről készült fotókiállítással csatlakozott 2013. december 3-án. Karácsonyhoz közeledve a színház a kicsikre is gondolt: míg a Tompa Miklós társulat színészei december 24-én délután angyalváró játszóházzal szórakoztatták az óvodás és kisiskolás korú gyermeket, a Liviu Rebreanu Társulat hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett ajándékgyűjtést, mely ajándékokat az Ír mese című előadás után osztottak ki az ifjú közönségnek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a román illetve magyar kultúra napjainak (január 15. és január 22.) alkalmából társszervezőként vett részt a Zanza Kávézóban megszervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! / Citeşte-le târgumureşenilor! elnevezésű ikerrendezvényen. A színház bekapcsolódott az országos szintű Iskola másként című alternatív oktatási programba is, melynek keretén belül egy héten keresztül több mint 450 diákot látott vendégül színházi előadásokra és kulisszajárásra. 2014. árpilis 23-án a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen ünnepelte William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A Látó ünnepi lapszámának bemutatását követően a Tompa Miklós Társulat színészei olvastak fel Shakespeare-ből ihletett kortárs szonetteket, ezenkívül Shakespeare-előadások vetítésére és fotókiállításra is sor került az eseménynek otthon adó G. Caféban. Idén a Nemzeti első ízben vett részt a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban. A színház előcsarnokában berendezett Színházi Kávézóban a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila Legendák és valóság. 60 év színészképzés Marosvásárhelyen című színháztörténeti előadást tartott, az emeleti előcsarnok Marx József emlékkiállításnak adott helyet, melyet a 100 éve született marosvásárhelyi fotóművész tiszteletére hozott létre a Marx József Fotóklub. A több mint 500 látogató nyeremények fejében felmérhette a színház történetére vonatkozó ismereteit, megtekinthette régi előadások felvételeit illetve színházi jelmezeket próbálhattak fel. Idén alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül. A színházalapítástól kezdve napjainkig terjedő gyűjtemény nagy részét már digitalizálták és kivonatokat jelentettek meg a Nemzeti Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják. Az évadzárón Gáspárik Attila az erdélyi színjátszás kapcsán mondta el: „Örömmel tölt el, hogy Erdélyben a színházművészetnek sikerült újrafogalmaznia magát, úgy Kolozsváron, mint Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron” – zárta az értékelőt a vezérigazgató. 2014. október 2.Megkezdődött az oktatás a Művészeti EgyetemenKöszöntötték a "plutónium évfolyamot" Tegnap délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében hivatalosan is megnyitották a 2014/2015-ös tanévet. Ahogy ez már hagyományossá vált, a hivatalos felszólalásokat az intézmény tanárainak és diákjainak rövid produkciói tették színesebbé. A tanárok mellett nemcsak a gólyák és a véndiákok voltak jelen az ünnepségen, hanem a nagy visszatérők is: a magyar szakon 1994-ben végzett színészosztály akkori hallgatói, akik 20 éves találkozójukra gyűltek össze a szélrózsa minden irányából. Strausz Imre tanársegéd orgonaakkordjai vezették fel az ünnepélyes megnyitót. Elsőként Sorin Crisan rektor szólalt fel, aki az elsőéveseket bátorította szavaival. A kezdet fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, az életben minden kezdet egy ajtót nyit meg, ami meghatározhatja a további sorsunkat. Az egyetem kapuján belépőknek az oktatók értéket, munkaszeretetet, elkötelezettséget adnak majd át. A szakmai oktatáson túl viszont életre szóló kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek igen fontos fogódzók lehetnek a továbbiakban – összegezhetnénk a rektor gondolatait. A magyar kar nevében Koós Anna dékán az új nemzedék elvárásairól beszélt, Szent-Györgyi Albertet idézve pedig az oktatás módszerére reflektált, hangsúlyozva, hogy bár Romániában a rendszerváltást követően nem sokat változott a helyzet, a Művészeti Egyetem egyike azon felsőoktatási intézményeknek, ahol a művészi teljesítményre helyezik a hangsúlyt, az "otthonról hozott tehetségre" építik a szaktudást, a kitartó munkaszeretetet, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a végzősök élen maradjanak. Elmondta, az idén két új mesterképzés indult: korszerű zenei koncepciók és alkalmazott bábművészet. Dana Lemnaru docens a román kar nevében köszöntötte a tanárokat és a hallgatókat, akiknek azt tanácsolta, hogy használják ki azokat a lehetőségeket, esélyeket, amelyeket az egyetem majd felkínál számukra, mert egy elit intézménybe kerülnek, ahonnan a végzősöknek sikerül elhelyezkedniük. Végül pedig Kovács Levente rendező, egyetemi tanár köszöntötte az 1989-es változások utáni első évfolyam végzőseit, a "plutónium nemzedéket" – ahogy mondta. Hiszen ők voltak azok, akikkel tulajdonképpen majdhogynem a nulláról kezdett mindent újra az intézmény, mivel – mint ismeretes – addig mindössze három diákot vehettek fel egy évfolyamra. A ’94-es évfolyam volt az, amely négy év alatt a tanárokkal együtt (Kovács Levente, Tarr László, Farkas Ibolya – csoportvezető tanárok) letette azokat az új alapokat, amelyekre szolidan építkezhetett az egyetem, s amelynek köszönhetően nemcsak színészképzés folyik, hanem több más művészeti ágban is képeznek diákokat. Nemcsak azokat a díjazott előadásokat emelte ki, amelyeket Tompa Gábor vagy Victor Ioan Frunza rendezett, hanem azokat a gyakorlatokat, közös kezdeményezéseket, amelyek "forradalmasították a színészképzést" Marosvásárhelyen, s amelyeknek köszönhetően "atombombaként robbantak be" a színház világába a volt diákok. Eddig mindenki kivívta a szakmai elismerést életpályája során. A méltató szavak után Kovács Levente volt osztályvezető tanárként bemutatta az évfolyamot (Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Bogdán Zsolt, Csiszér Lajos, Csutak Réka, Fodor Piroska, Fülöp Erzsébet, Gajzágó Zsuzsa, Kardos Máriusz Róbert, Mátyás Zsolt Imre, Sajnár György, Sólyom Katalin, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla), majd a tízéves találkozóról készült filmet vetítették le – amelyet az RTV magyar adása készített –, "elrettentésül az új nemzedéknek". A rendezvény után a jelenlegi diákok birtokba vették a tantermeket, beindult a mókuskerék!… (vajda) Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 24.Új társadalmi szerződés kell életünk öt fontos területénKorteshíradó – Zilahi magyar hangok „Az embereket leginkább foglalkoztató területeken hosszú távú stratégiai megállapodásra, új társadalmi szerződésre van szükség ahhoz, hogy a jövő kiszámítható legyen Romániában. Az oktatás, az egészségügy, a nagy infrastrukturális beruházások, a mezőgazdaság és a kisebbségi jogok terén széles körű politikai megegyezés kell, amely 15-20 évre függetleníti a miniszter személyétől azokat a fontos intézkedéseket, amelyek szükségesek a hazai jóléti társadalom megalapozásához” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ államelnökjelöltje a tizedik, egyben utolsó pódiumbeszélgetésén, amelyet a Szilágyságban szerveztek meg Zilahi magyar hangok címmel szerdán. A szövetségi elnök beszélgetőpartnere Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Bogdán Zsolt református esperes és Nagy Endre rádiós műsorvezető volt. Szabadság (Kolozsvár) 2014. november 13.Egy élet a kultúra szolgálatábanA csíkszeredai Léstyán Dénest már egyetemi hallgatóként vonzotta a színház, a színjátszás, statisztaként, közönségszervezőként dolgozott színházban és operában. Hosszú évekig szerepelt műkedvel színtársulatban, a csíkszeredai Népszínház vezetője, majd a városi könyvtár, illetve a városi művelődési ház igazgatója is volt. Lételeme volt ez a közeg, szívvel-lélekkel végezte munkáját. A család csíkkozmási, édesapja gazdálkodó ember volt. „Szerencsés pillanatban születtem, 1943-ban, a legutolsó magyar világban. Heten voltunk testvérek, én ötödikként születtem. Nehéz évek voltak, mert csépléskor ellenőrizték a gabonát, és mind elvitték beszolgáltatásba. Nem voltunk kulákok, 16 hektáros birtokunk volt, de sokan voltunk a családban, idegen munkaerőt nem használtunk. első osztályos koromban, aratáskor az egész gabonának a kötelet én vetettem meg. 1956-ban a forradalom eseményeit a rádióban hallgattuk. Elkapott a láz, és az újság szélére verset írtam, édesanyám megtalálta, és beletette a tűzbe, nehogy bajt hozzak a családra” – emlékezett. A hetedik osztály elvégzése után Sepsiszentgyörgyre ment felvételizni, a Mikó Kollégiumba, ahová elsőnek jutott be. Utána kiderült, hogy mégsem, mert azt üzenték, más rajonból származik, ezért nem vehetik fel. Ősszel Csíkszeredában felvételizett, és hiába írt le mindent, az eredmény 4-es volt. „Kérdeztem a gimnázium aligazgatóját, hogyhogy 4-es, amikor mindent leírtam. Összeszidott, hogy nem szégyellem magam, el akarom venni a becsületes szegény székely gyermekek elől a helyet? Már akkor meg volt szabva, hogy a diákok 5 százaléka lehet középparaszt származású, és már nem volt hely nekem” – mesélte. Így került aztán Bukarestbe, ahol a magyar iskolába végül felvették, el is végezte. Kolozsváron a magyar szakra felvételizett, és be is jutott az egyetemre. A színjátszás varázsa „Édesapám földek nélkül maradt, nem állt be a kollektívbe. Kozmásról a néptanács elnöke levelet is írt az egyetemre, javasolva, hogy rúgjanak ki, mert a szüleim nem álltak be a kollektívbe, de annyira rendes volt a vezetőség, hogy nem vettek el” – elevenítette fel a történteket. Az egyetemen már első éven beállt a színjátszó csoportba, mint mondta, bemutatták Bolyai Farkasnak a Párizsi per című művét, Moliére-től a Tudós nőket. Emellett a kolozsvári operánál statiszta lett, majd a diákbérletek értékesítését vállalta az opera és a színház számára. „Harmadéven már kétszer annyi egyetemi hallgató vett bérletet, mint korábban. Megismertek az operánál, később statisztafőnök lettem. A bérletértékesítés nagy segítség volt a két intézménynek, mert állandóan jöttek ellenőrök például az operába, és kifogásolták, mi az, hogy két opera van Kolozsváron. Egyiket meg kell szüntetni. Olyankor szólt az opera igazgatója, kell hozni a közönséget. Amikor jött egy egy küldöttség, a titkos bejárón egyetemistákkal megtöltöttem a termet” – mondta el. Léstyán Dénes elmondása szerint öt év alatt egyszer sem hiányzott az órákról, pedig megtörtént, hogy a színháznál egész éjjel dolgoztak, másik éjszaka az operánál következett ugyanez. „Akkor is bementem az egyetemre, igaz, ott elaludtam” – mesélte nevetve. Könyvtár, mint találkozóhely Az egyetem után Csíkszentsimont választotta tanári pályája kezdetén, majd 1968-ban a megye kultúrbizottságához hívták, 1969 szeptemberében pedig a városi könyvtár igazgatója lett, miután elődje távozott. A könyvtári könyvállományt igyekezett feljavítani. „Az ötvenes évek ósdi könyvei voltak akkor ott. Igyekeztem ezen változtatni, új szellemű könyvtárat hozni létre. Pénz volt elég könyvvásárlásra, új anyaggal kezdtem ellátni a könyvtárat. Előttem volt a kolozsvári könyvtár, ahol minden megtalálható volt, hasonlót szerettem volna itt is. Minden hétfő délután, amikor a könyvtár zárva volt, Irodalmi Szemle néven rendszeresen találkozókat szerveztünk. Az erdélyi szellemi életnek a nagy része megfordult itt, és mindig telt ház volt” – mesélte. Hibájául rótták fel, hogy csak magyar írókat, költőket hívott meg, ezért gondolt arra, hogy Mircea Dinescut is meghívják 1984-ben. „Dinescu a találkozón felháborodásának adott hangot, hogy nem tudja megjelentetni a verseskötetét, mert azt mondták, nincs papír. Azt mondta, menjünk be a könyvesboltba, lássuk, mennyi piros könyv van eladatlanul” – elevenítette fel a történteket Léstyán Dénes. Lelkes társaság 1969 szén jelentkezett a helybeli színjátszó csoportba, Tamási Áron Énekes madár című népi játékát javasolta, azt játszották, majd a Dankó Pista, Ilyen nagy szerelem, A lányok című eladások következtek egymás után. Nemcsak Csíkszeredában szerepeltek, hanem a csíki községekben is járt kiszállásokra a színjátszó csoport. „Nagyon lelkes társaság volt, éppúgy mint az ötvenes években, amikor Tóth Géza vagy Rafain Gabi játszotta a főszerepet, énekelt a János Vitéz vagy a Mézeskalács eladásain. A társulatban volt a Sárpátki házaspár, Ágnes és József, a Horváth házaspár, Irén és Géza, Boldizsár Ágoston, Balogh Erzsébet, Albert Homonnai Márton, Szász Zsolt, Oláh-Gál Elvira, Nagy Imre, Bachner István, Szekeres Adorján, Tiron Tibor és mások. De olyanok is léptek fel, akik később hivatásos színészekké váltak, mint Bogdán Zsolt, Orbán Attila és Hozó Márta. 1980-tól a csoport felvette a Népszínház nevet az Egérút című darabbal. Nagy sikerrel játszottuk a Zsuzsit, a Mirandolinát, a Szerelmünk a színház című eladást, hetente több fellépésünk volt, eljutottunk a szomszédos megyékbe is” – emlékezett. Betiltott eladások Imecs Dénesnek a Veszedelem című történelmi játékát, amely a madéfalvi veszedelemről szól, huszonhétszer játszották, ebből tízszer Csíkszeredában, telt ház előtt, és minden nagyobb csíki községbe, de Gyergyóba és Udvarhelyre is elvitték. „Az volt az író vesszőparipája, hogy egy szót sem szabad kihagyni a szövegből, de hosszúra sikeredett, négyórás eladás volt. A kultúrház vezetősége mondta, hogy le kell csökkenteni, László Károly színművész jól megoldotta a feladatot, két és fél órás eladás lett belőle, de a szerző megharagudott, felénk se jött. A kultúrbizottság új vezetősége vizionálta, és nem engedélyezték játszani” – ismertette Léstyán Dénes. Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hatására a Vlagyimir Gurbajev által írt dráma szövegkönyvét megszerezték, és 1988 december 14-én már játszották, szintén László Károly rendezésében a Szarkofág című darabot. „Itt Csíkszeredában négy eladás volt, készültünk Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre, de jött a telefonhívás a Központi Bizottságtól, Bukarestből, hogy nem lehet. Itt volt a csíkszeredai eladáson Zsehránszky István, és írt róla az Új Életbe, ez az akkori Hazafias Népfront lapja volt. Tamara Dobrin, az RKP Központi Bizottságának propagandatitkára ennek minden betűjét ellenőrizte, ott olvasta, hogy Csíkszeredában nagy sikerrel játsszák a Szarkofágot, amelyet egy színház sem játszik. Ezt megtudta, és azonnal letiltották” – mesélte. Megváltozott helyzet Az 1989-es változás után, mint mondta, próbálkozott felújítani a két legnagyobb sikert hozó eladást, a Veszedelmet és a Szarkofágot, de akkor már minden megváltozott. Többen hivatásos színházhoz mentek dolgozni, mások egyéni érvényesülést akartak, így nem lehetett összehozni a szereplőket, megszűnt a Népszínház. Léstyán Dénes és a színjátszás kapcsolata természetesen megmaradt, nagy örömmel fogadta a Csíki Játékszín megalakítását. „Kezdettől fogva minden eladásukat megnézem, mert ez volt a megoldás, a műkedvelők ideje lejárt. Le a kalappal a városvezetés előtt, akik ezt létrehozták” – jelentette ki. Visszatekintve életútjára, azt vallja, ha az ember lélekből csinálja, akkor könnyű ez a munka. „Örvendek, hogy ilyen élményekben volt részem” – mondja Léstyán Dénes. Kovács Attila Székelyhon.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
